Négy funkció egy csapásra

A lakberendező számára mindig nagy öröm, ha régi megrendelőjétől kap egy újabb megbízást, az pedig már csak hab a tortán, ha a belső tervezés az épület kialakításával párhuzamosan folyhat. E munkánál mindkét feltétel teljesült, így sikerült személyre szabott, a megrendelő elképzeléseihez igazodó tereket tervezni. Egy kis csavarral fűszerezve…

negyfunkcioegycsapasra 720

A fiatal pár első közös otthonát néhány évvel ezelőtt terveztük és nagyon örültünk, amikor tavaly ismét felkerestek bennünket. Egy csendes budaörsi utcában sikerült megvásárolniuk a jó adottságú, kertkapcsolatos lakást. Nagy könnyebbség volt számunkra, hogy már ismertük a megrendelők igényét, ízlését, így azonnal jöttek az ötletek, mit és hogyan alakítsunk ki. Első és legösszetettebb feladatunk a térszervezés átgondolása volt. A megbízást már a ház kivitelezésének megkezdése előtt megkaptuk, így – az építészek eredeti elképzelésein változtatva – sikerült a részleteket úgy áttervezni, hogy a legoptimálisabb alaprajzot érjük el. Az eredetileg egy légtérben elhelyezkedő előszoba, nappali, konyha és étkező helyett egy jóval intimebb elosztást alakítottunk ki. Mindezt úgy értük el, hogy a tér közepére beterveztünk egy blokkot, aminek négy oldala négy különböző funkciót lát el, minden oldal más-más helyiséghez tartozva. E középső elem rejti el a konyha egyik részét, a nappali felőli oldalon a tévé és hifiberendezések kaptak helyet, a másikon egy gardróbszekrény bújik meg, a bejárati ajtóval szembeni része pedig előszobafalként funkcionál. Azért, hogy a teret optikailag már ne szabdaljuk tovább, a padló mindenütt azonos. Választásunk a tölgyhatású vinyl padlóburkolatra esett, mert ez érzésre és látványra is meleg, barátságos, de a konyhában, előszobában sem kell félteni a fokozottabb igénybevételtől.

A modern és letisztult dizájn mellett a pár nagyon kedveli a vintage stílust is. Ezért döntöttünk úgy, hogy a hálószobát ennek jegyében tervezzük, hangulatában is teljesen elszeparálva a lakás többi részétől. Itt a vintage stílusra jellemző púderes, visszafogott pasztelleket használtuk, a fal színétől a textileken át, egészen a kiegészítőkig. Hogy a nagy felületen megjelenő beépített gardróbot is beillesszük ebbe a hangulatba, ide illő mintájú tapétaborítást kapott. Az ágy mögötti teljes falat eltakaró függöny nemcsak stílusban illeszkedik a szoba berendezéséhez, de elrejti a nem szimmetrikusan kialakított, és berendezés szempontjából nem ideálisan elhelyezkedő ablakokat is. A fürdőszoba tervezésénél számos szempontot kellett összehangolni: a pár kívánsága volt a sok pakolási lehetőség, és hogy a kádon kívül különálló zuhanyozó is legyen. Ezen kívül itt kapott helyet a mosógép és a kazán is, természetesen szem elől elrejtve. S hogy ez a funkciókban terhelt tér látszatra se keltsen zsúfolt hatást, a választás egy izgalmas burkolatra esett, kiegészítve egyedi tervezésű bútorokkal.

  

Összegyúrva kettőnk egyéniségét és hátterét, törekszünk egyedit és újat alkotni. Figyelemmel kísérjük a trendeket, de nem ezek vezetnek bennünket. Személyre szabott, harmonikus, szerethető tereket teremtünk, ahol a funkcionalitást mindig szem előtt tartjuk.

negyfunkcioegycsapasra portre

Wittmann Beáta
Sigmond-Kiss Zsófia

www.homeandmorestudio.com


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop