Legyen piros a fürdőszoba!

Csermely Réka lakberendező megrendelőjének címbeli merész kérése mögött valójában egy vidám, kicsit bohém, színes otthon igénye fogalmazódott meg. A piros végül több helyütt és árnyalatban is felbukkan a hangulatos lakásban, persze a fürdő végül mégsem piros.

legyenpirosafurdoszoba 720

Lakberendezőként nap mint nap találkozom hasonló elképzelésekkel, amiket tapasztalatom szerint sosem szabad szó szerint érteni (de komolyan kell venni). Szakember legyen a talpán, aki egy ilyen mondatból leszűri a lényeget, vagyis hogy a megrendelő szeretne egy kis bohém, vidám hangulatot az otthonában, nem utolsósorban tényleg kedveli is a piros színt. Tavaly tavasszal ügyfelem arra kért, segítsek a lakáskeresésben, amit igényei szerint felújíthatunk és berendezhetünk. A helyválasztás adott volt, legyen közel a budai iskolához, ahová gyermekei járnak. Számos lakás megtekintése és a pénzügyek mérlegelése után esett a választás erre a 90 négyzetméteres, századeleji társasházi lakásra. Nyár elején el is kezdődtek a munkálatok. Szerencsés beosztásának köszönhetően az átalakítás során falakat nem bontottunk, de kivitelezőcsapatommal szinte mindent felújítottunk. Kicseréltük a külső nyílászárókat, kiépítettük a villamos- és a fűtésrendszert, a fürdőszobákat átalakítottuk és burkoltuk. Szerencsénkre a régi belső ajtókat és az eredeti tölgyfa parkettát sikerült megmenteni és felújítani, nem kevés pénzt megspórolva. Az értékmentés itt nem állt meg: a lakásban hagyott idejétmúlt piros konyhabútorba és a nagy méretű sütőbe, elszívóba a tulajdonos első látásra beleszeretett, korszerűsítésük persze további kihívást jelentett. Asztalos csapatunk a tervek alapján új konyhát varázsolt a régi elemek felhasználásával és felújításával.

Az enteriőrök kialakításában meghatározó volt a ház eredeti polgári hangulata. A nagy belmagasság, a tágas helyiségek és a rengeteg ablak szellős és világos tereket követeltek. A letisztult fehér szín és az egyszerű vonalvezetésű, praktikus bútorok jó alapot képeztek egy-egy karakteres és színes darab elhelyezéséhez. A véletlen szerencsének és egy kiárusításnak köszönhető a nappaliban a dizájn klasszikus rózsaszín tojásfotel és az Eileen Gray üvegasztalka. Hosszas keresgélés után bukkantunk rá egy váci antikvitásban a hangulatos üvegcsillárokra és a Thonet fogasra. Végül a fürdőszoba sem maradt ki a vidámságból, piros helyett különleges pöttyös dekorcsempe került a zuhany mögötti falra. Végeredményként egy jól használható, harmonikus és nem utolsósorban a piros árnyalataival teli, jókedvű otthont sikerült létrehozni az ottlakók megelégedésére és örömére.

  

Lakberendezői munkáimnál mindig a megrendelő személyisége és életformája a legmeghatározóbb. A belsőépítészeti tervezés szépsége és a szakmunkák irányításának kihívásai mellett feladatom legszebb része az otthonteremtés, amellyel ügyfeleim álmait valósíthatom meg.

legyenpirosafurdoszoba portre

Csermely Réka
lakberendezés, styling


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop