Újjászületett csillogás a Bazilikánál

Amikor a német diplomata megtudta, hogy több éves kiküldetésre Budapestre helyezték, rögtön építész barátját, Babos Lászlót és belsőépítész feleségét kereste meg, hogy segítsenek otthont találni. Amikor először járták körbe az irodák láncolatából álló ingatlant, nem remélték ezt a végeredményt.

ujjaszuletettcsillogasabazil 720

A Babos házaspárnak sikerült meggyőznie német barátaikat, hogy az irodának használt, erősen lepusztult ingatlan az a hely, ahol olyan otthont alakítanak ki számukra, ami minden ember vágya. Mert Ágnesék fejében már akkor világos volt, hogy az átalakítással a hálót a sarokszobába tervezik, az ágyat a Bazilika irányába fordítják, hogy este az utolsó látványt a kivilágított műemlék jelentse a lakók számára. Tudták persze azt is, hogy nehéz dolguk lesz, kisebb helyiségek egész láncolatát kell teljesen megszüntetni, új falakat emelni, hogy a korábbi sokszínű funkciójú szobákból nagyobb, exkluzívabb helyiségeket tudjanak kialakítani. Az persze álmukban sem jutott eszükbe, hogy nagy rutinjuk ellenére számos váratlan probléma merül fel a kivitelezés során – a klímaszerelő átesik a szomszédhoz, egy vízcsőtörés szerencsétlenül eláztatja az alattuk lakót stb. –, de végül megérte az összes fáradtságot. A diplomata házaspárral együtt érkezett a házvezetőnőjük is, számára egy különálló lakrészt is kialakítottak a konyhából nyílva, hálóval, fürdővel és gardróbbal, illetve ide került egy mosókonyha is.

A tervezésnél cél volt, hogy a nappali, étkező és a konyha hármasa egy térbe kerüljön, viszont a sokszögletű kialakítás miatt a konyhát visszahúzták a háttérbe, kapott egy második pultfelületet, ami bárpultként emelkedik a nappali felé. Ez alkalmas egyegy gyors reggeli elfogyasztására, de ha kisebb társaság gyűlik össze, praktikus kínáló felületté is alakítható. A tér egyik legszembetűnőbb eleme a nappalit és az étkezőt elválasztó álmennyezeti elem, amely a falon végigfutó fekete háromdimenziós panelben folytatódik, így jobban kiemeli a mennyezeti megvilágítást és a lebegő asztali lámpáknak tűnő térelválasztó elemet. Ennek a térbeli panelezésnek a párja jelenik meg a médiafalon körbefutó fénnyel megvilágítva. A fekete – fehér játék nemcsak a falpanelekben érhető utol, hanem a bútorok anyagválasztásában is. Habár a nappaliból nem látni a Bazilikát, mégis szerették volna behozni a térbe, így egyedileg készített festményekkel pótolták. A fő hálóban a kezdetektől fogva a hangsúly az ágyból nyert látványon volt, ezért kissé megemelték az ágyat, hogy látható legyen Budapest egyik fő attrakciója. A hálószobából nyíló fürdőszoba az egyetlen helyiség, ahol az automata redőny mellett olyan rolót is beterveztek, amely meggátolja a belátást, mégis átengedi a fényt. A lakás alaprajzának megformálása során a tervezők gondoltak a Németországból érkező családtagokra is, az előszobából nyíló helyiségekben kialakítottak egy vendéghálót és egy második fürdőszobát is.

  

Részletek összehangolása, sokszínű és változatos elképzelések ízléses összefogása… Így jöhet létre az egyedi igényeknek megfelelő, stílusos végeredmény, amely tükrözi a tulajdonos ambícióit, ugyanakkor a kényelem, harmónia őt magát is boldogabbá teszi.

ujjaszuletettcsillogasabazil portre

Babos László Babos Ágnes
építészmérnök belsőépítész


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop