kertem, virágom

Virágos Magyarországért -környezetszépítő verseny

A „Virágos Magyarországért” immár több mint egy évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, és talán ennél is több: mozgalom.

Szabadabban a szabadban

Talán így lehetne a legtömörebben összefoglalni, hogy mit is nyújt a Garden Spirit többfunkciós kerti sütőrendszer. Egy olyan készülék bevezetéséről van szó ugyanis, amely teljesen egyedülálló a magyar piacon, de még a környező országokban is. A Garden Spirit szabadságot, kényelmet és harmóniát nyújt a használóinak és az élvezőinek egyaránt. Olyan multifunkcionális készülék, amely ötvözi a régi hagyományt a modern kényelemmel, a praktikumot a divattal.

Zöld kikötő

Egy kert életében múló pillanat egy év, nekünk mégis sikerült olyan környezetre bukkannunk a főváros közelében, amely meghazudtolva korát, burjánzó növényekkel várt bennünket. A hétvégi házikó és az azt körbeölelő kert a bizonyíték: nem a méret a lényeg.

Nagyvárosi oázisok

A tetőkert olyan élettér, amely ha megadatott, akkor az ember el sem tudja képzelni, hogyan élhetett addig nélküle. Zöld szobákkal nagyítja meg a lakás területét, s a tavaszi-nyári hónapokban az élet súlypontja át is helyeződhet oda. Budapest tetői felett másképp néz vissza ránk a város. Tartson velünk!

A kikelet virágai

A jácint a tavasz egyik legkorábban nyíló virága. Korai több szempontból is, hisz már időszámításunk kezdetén kedvelt kultúrnövénynek számított. Európában a középkorra tehető az elterjedése, de a barokk korban vált igazán népszerűvé kontinensünk nemesi és polgári házainál. Az apró virágarzenált nyitó jácintnál azóta sincs kedvesebb tavaszváró dísze konyhának, nappalinak, fürdőszobának.

Zöld kedvenceink

A tél beálltával a szobanövények felé fordul a növénybarátok figyelme, hiszen a szabadban nyugovóra tért fák, cserjék ebben az évszakban kevésbé előnyös oldalukat mutatják. Itt az ideje, hogy a szobanövények, otthonunk élő díszei között nézzünk újdonságok után.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

A világ leghosszabb üveg függőhídja

Kínában több helyütt méreteiben egymásra licitáló látványhidak csábítják a látogatókat, leghíresebb közöttük a másfél éve átadott Csangcsiacsie Nemzeti Parkban található. A hat méter széles, négyszázharminc méter hosszúságú híd 218 méteres magasságban ível át egy szakadékot, és az adrenalin szint fokozása érdekében lágyan kileng a látogatók alatt. Kínában több helyütt méreteiben egymásra licitáló látványhidak csábítják a látogatókat, leghíresebb közöttük a másfél éve átadott Csangcsiacsie Nemzeti Parkban található. A hat méter széles, négyszázharminc méter hosszúságú híd 218 méteres magasságban ível át egy szakadékot, és az adrenalin szint fokozása érdekében lágyan kileng a látogatók alatt. A látványhídról csodálatos panoráma tárul a hegyekkel, vízesésekkel, ősi városokkal és templomokkal tarkított Hunkjaku vidékre. Egy izraeli építész, Haim Dotan kapta a megbízatást, amelyhez 1077 darab, egyenként 4 centiméter vastag üvegtáblából állították össze a 99 kilenc darab, több réteg edzett üvegből álló lapot, majd kemény törés- és terheléspróbának vetették alá. A teszt résztvevői kalapáccsal verték az üveget, természetesen a megfelelő biztonsági intézkedések mellett, majd egy utasokkal teli kéttonnás terepjáró is átment a hídon. És persze végeztek jó néhány más vizsgálatot is az átadás előtt. A rekordhosszúságú híd egyébként három és félszer több terhet bír el, mint amennyit a kínai szabványok megkövetelnek: akár háromezren is tartózkodhatnának rajta, de egyszerre legfeljebb 600 embert engednek csak fel rá. Az építmény tehát elvileg biztonságos, tériszonyosoknak azonban nem biztos, hogy kellemes élményt jelent átsétálni rajta. Aki esetleg útközben ijed meg a magasságtól, átléphet a híd valamelyik szélére, és fémen sétálhat üveg helyett. Az építtető helyi turisztikai vállalat szerint eleve úgy tervezték, hogy a közepe felé haladva kissé kilengjen a látogató alatt, fűszerezve a különleges látványt. {igallery id=4799|cid=924|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Idősfa-átültető géppel sikeresebb

Tavaly decemberben állt munkába a FŐKERT Nonprofit Zrt. professzionális idősfa-átültető gépe, amellyel akár 30 cm törzsátmérőjű fákat is sikeresen ki lehet emelni, majd szállítást követően el lehet ültetni a már előkészített új termőhelyükre, biztosítva ezzel a fák megmaradását. Tavaly decemberben állt munkába a FŐKERT Nonprofit Zrt. professzionális idősfa-átültető gépe, amellyel akár 30 cm törzsátmérőjű fákat is sikeresen ki lehet emelni, majd szállítást követően el lehet ültetni a már előkészített új termőhelyükre, biztosítva ezzel a fák megmaradását. Az idősfa-átültetés több évszázadra visszatekintő fásítási módszer, amelyet régen fáradságos kézimunkával, nagy hibaszázalékkal végeztek. Mára viszont gépesítették a feladatot, a fák megmaradási aránya pedig elérte a 90 százalékot. A FŐKERT Nonprofit Zrt. gépparkja most egy nagyteljesítményű idősfa-átültető géppel bővült. Annak érdekében, hogy minél több városi fa megmenthető legyen, a FŐKERT Nonprofit Zrt. egy professzionális idősfa-átültető gép beszerzését valósította meg. A FŐKERT Nonprofit Zrt. beruházását, amelyet európai uniós közbeszerzési eljárás keretén belül folytatott le, a Fővárosi Önkormányzat fejlesztési megállapodás keretén belül finanszírozta. A most beszerzett és átadott faátültető géppel a FŐKERT Nonprofit Zrt. magas szakmai színvonalú technológiát tudhat magáénak, amelynek alkalmazásával költséghatékonyan fogja tudni végrehajtani az idősfa átültetést. A több mint 7 tonnás professzionális fakiszedő adapter, egy négytengelyes speciális, terepmunkára is alkalmas teherautóra került felszerelésre, melynek segítségével akár a 8 tonna tömegű kiemelt fák is könnyen mozgathatóak parkokon belül sokszor igen kis helyeken, kedvezőtlen terepviszonyok közepette, valamint a városi forgalomban is. Az ültetőkanál, így a földlabda legnagyobb mérete pedig több mint három köbméter. FŐKERT Nonprofit Zrt. Fotó: Szabó Zoltán FŐKERT Nonprofit Zrt.

Megújul a Múzeumkert

Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után, 2018. januárban kezdődnek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után, 2018. januárban kezdődnek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. A 2016 májusában kiírt pályázatra 12 pályamunka érkezett. Az ötletpályázat díjazására fordítható 6 millió forintos összegből hat elképzelést díjazott a bírálóbizottság. A Magyar Nemzeti Múzeum által a Múzeumkert rehabilitációjára kiírt ötletpályázaton az első díjat a TÉR-TEAM Kft. nyerte (Szabó Gábor, Szende András, Juhász Kristóf Attila, Győre Viola, Orbán Nóra) a pályamű alaposan kidolgozott vizsgálati és elemző részének értékei és a terv harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan átgondolt, a kiírásnak leginkább megfelelő elképzeléseknek köszönhetően. A komplex rekonstrukció célja a kert történeti hitelességű helyreállítása és korszerű, többfunkciós belvárosi közhasználatú zöldfelület kialakítása. A munkálatok során megújulnak a közművek, a sétányok és a műemléki főépülethez illeszkedő gyalogos burkolatok létesülnek. A meglévő faállomány lehető legteljesebb megtartása és növényápolása mellett – növény-egészségügyi szakvélemény alapján – 38 db életveszélyes, elöregedett fa kivágására és 25 darab nagyméretű fa ültetésére kerül sor. A meglévő, érdemi használaton kívüli út- és térburkolatok részbeni elbontásával, átalakításával 8200 négyzetméter teljesen megújított növényfelület jön létre. Az ültetendő fák között több növényritkaság is szerepel, ezek erősítik a kert történeti hangulatát (vörös juhar, ginkgo, magnólia). A teljes közműhálózatot érintő felújítási munkák nagyságrendjét érzékelteti, hogy csaknem 3 km hosszú új víz-és csatornacső épül, megújul a teljes elektromos hálózat, WiFi-hálózat és kerti öntözőhálózat is készül. A projekthez kapcsolódóan restaurálják a kert szobrait és az Arany János szobor teljes megújítására is sor kerül a talapzattal együtt. Az Arany János szobor-csoport a március 15-i állami ünnepségre elkészül. A munkálatok során a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai folyamatosan látogathatók, a teljes kertrekonstrukció a nyár végéig fejeződik be.