Elhűlve látom, zöldül a kertem!

Időjárás-felelősünk pillanatnyi habozása után betört a tavasz. Sőt, nyár. A minap még fagytól tartottunk, most a nyakunkba szakadt a rengeteg tavaszi tennivaló a kertben. Lássunk hát neki, s ahogy a természet frissen-zölden lerázza magáról a tél utolsó leheletét, mi is szippantsunk jóízűt a levegőből, és uccu a kertbe! Elhűlve látom, zöldül a kertem!

 

05

 

Rendezzük be a kertet! A kint-bent érzet összemosására kiváló lehetőség, ha beltéri tárgyakat helyezünk az udvarra vagy a kertbe. Nem lomtárról van szó, hanem ízléses rendezési elvvel egy múltat-érzelmeket idéző sarok vár majd bennünket.

Minikert legyen a balkon dísze. A japánok réges-rég rájöttek (tán a katonatisztek állandó mozgása, tán a helyhiány folytán), miképp hozzanak létre egészen apró, szerethető zöldfelületeket.

A mi kertünk ugyanezen az elven elférhet akár egyetlen kaspóban vagy egy pad méretével egyező emelt ágyásban. Színeivel, formájával, gazdagságával megdöbbentő élvezetet nyújt nézőnek és kertésznek.

Nyári konyhánk rejtett képességei: ha még megvan a felmenőink által megépített fészer, ól vagy egyéb építmény a kert hátuljában, megtehetjük, hogy egyik oldalát elbontva árnyat adó kuckót készítünk belőle. Berendezhetjük a nagyszülőktől ránk maradt holmikkal, ízléses képekkel fűszerezve a látványt. Hasznos is lehet egyben a kellemes: tárolási funkció is színre léphet. Asztal alatt elfér egy kis tüzelő, a sarokban kisebb szénarakás. Rengeteg helyet spórolunk így – a látvány javára.

fuchsia

Csüngő virágai 300 éve kápráztatják el az európai kertbarátokat. Legtöbb faja dézsás növényként nyári szezonra tehető ki, léteznek azonban fagytűrő egyedek is: gondos takarás mellett bírják a telet.

díszcsalán

Ez az 50 centiméteres egynyári (évelő) növény olyan levelekkel ajándékoz meg bennünket, amely vetekszik mások virágaival is. Bőven locsoljuk, napra (de ne tűző napra) tegyük.

begónia

Változatos megjelenése egyaránt tette virágáért és leveléért szeretett dísznövénnyé. Gumói érzékenyek a pangó vízre, 15-21 Celsius-fokot kedvel legjobban. Fényt kíván, de nem bírja a tűző napot.

díszdohány

Az egyik legvitatottabb szenvedélybetegség okozója…, és a rokona ennyire szép lehet? Változatos színű virágaival, csoportosan ültetve kápráztat. Napos, tápanyagdús, enyhén nyirkos helyet kíván.

Egyik elterjedt növényünk a bazsarózsa. Öklömnyi rózsaszín, vörös (olykor sárga!) virágai méltán váltanak ki elismerő szavakat. Vágott virágként és ültetett növényként is gyűjteményünk díszeivé válnak. Jól öntözött, nem kötött talajba valók, akár évelőágyba, akár önálló növényként. Napos helyen érzi igazán jól magát.

Kerti munkák

Kissé késett a jó idő, így az sem maradt le, aki nem ért a nagy könyv szerinti tevékenységek végére. Kiültethetők évelők és egynyáriak, és időszerű azokat is elültetni, amelyek fagyérzékenyek (uborka, dinnye, káposztafélék), gumósok (dália).

Gyepünk öntözésére figyelni kell az április szárazsága miatt. A tél és tavasz folyamán keletkezett károkat vizsgáljuk meg, pótoljuk a töveket, ahol kell. 10-15 centiméteresen már nyírhatjuk, a friss vetést inkább kaszával vágjuk.

A balkonon már helyet kapnak a fűszernövények (majoránna, bazsalikom, kakukkfű, zsálya, borsfű). Letehetjük melléjük a vitamindús zöldségeket is (bab, paprika, paradicsom). Figyeljünk az öntözésükre (egyéb friss ültetésre is igaz).

Kártevők ellen is lehet növényültetéssel védekezni. A csigák és a tetvek sem szeretik a zsálya, kakukkfű és izsóp közelségét. Utóbbi előnye, hogy magára vonzza a káposztalepke hernyóit, így nem a kultúrnövény megy tönkre.

Kiment a divatból a négyszögágyás? Nem nehéz változtatni rajta! Ahol elfértek a négyszögű konyhakertek, ott ugyanez lehet zegzugos is… Utazássá változtatja a kígyózó sétány a kaputól a házig vezető utat. Nincs másra szükség, mint egy kövezett íves sétányra és térdig érő egynyárikra, amelyek vidoran hajlanak a lábunk elé.

Unalmas a burkolat? Tegyük színesebbé! Sőt különbözzön az anyag is! Ne higgyük, hogy komoly falakra van szükség a lehatároláshoz. A föld szintjén változtatva a matérián, kiváló pszichikai határokkal jelezhetjük, mi hová tartozik.

A szintek mozgatása is változatosságot csempész a kertünkbe. A kiemelések izgalmassá, játékossá teszik a felületet, többet tesznek láthatóvá az egymagas növényekből. Figyeljünk a töltőanyagra, hogy ne süllyedjen túlzottan meg, és töltsük vissza földdel a tömörödött részeket.

A gyeppel játszani ajánlott, sőt kötelező! A burkolat cipzárt formál, amelyből előbújik a bozontos-kövér fű. Műalkotásnak is beillik, előállítani sem bonyolult. Ám vigyázzunk: minél kisebb a füves terület, annál hajlamosabb a kiszáradásra; gondosan öntözzünk.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop