Ahol a madarak is otthon vannak

Amint beköszönt a jó idő, a budai villa nyaralóvá alakul a buja növényzet ölelésében megbúvó kéklő medencéjével, nyugágyaival, szalonnasütőjével, és a színpompás virágokkal.Ez a kert is azt igazolja, hogy néhány bokorcsoporttal, ötletes kő lépegetővel és a legegyszerűbb mezei virágokkal harmonikussá tehetjük a házunk körüli környezetet.A harmincas évek elején épült budai villa kertje a ház asszonyának birodalma. Õ álmodta meg az otthonukat körülölelő növényzetet. Lelkesen járt kertészetről kertészetre, míg rátalált a vágyva vágyott tujákra, bokrokra, virágokra. Saját kezűleg ültette el őket.A család élete tavasztól őszig a kertben zajlik, így fontos, hogy a szabad ég alatt is harmonikus környezet vegye őket körül. A virágokat úgy választotta ki és csoportosította, hogy a kert már kora tavasszal virágba boruljon, s késő őszig folyamatosan legyen egy-egy színfolt a zöld levelek között. Mivel a kertészkedést sohasem tanulta, harmóniaérzékére és ötleteire hagyatkozva alkotta meg a művészi kompozíciókat.

 

 

 

 

 

 

sp;

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop