Gyepszőnyeg, határok nélkül

– Nézd, végre egy kert, ahol ehető dolog is terem! – sóhajtott fel nemrég egy járókelő, amikor házigazdáink telke mellett haladt el. A modern lakóparkokban ugyanis az emberek nemigen szeretik megtartani az eredeti környezetre jellemző növényzetet, s a kertrendezést elintézik néhány tujával, esetleg egy kisebb kerti tóval.

 

 

Ebben a meseszép kertben viszont nem vágták ki a barackfákat, így azok minden évben bőséges terméssel hálálják meg életbenmaradásukat.

 

A lakóparkokra szintén nem jellemző módon házigazdáink kerítést is csupán az utca felé építettek. Telekszomszédaikkal ugyanis arra a gondolatra jutottak, hogy mindkettejük kertje jóval nagyobbnak hat majd valós méreténél, ha a másik gyepszőnyegére is átlátnak. Így egyetlen sövény vagy bokor sem határolja el a területeket, barátibb a hangulat, s egyszerűbb felügyelni a szomszédok virágaira is, vagy megetetni kutyájukat, ha nyaralni mennek.
Az enyhén lejtős telek egyik végében a ház áll, másik végében maradt a barackos. A kettő között nemesített gyepfelület nőtte be a földet, a kerítés mellett dúsan omló dísznövények sorakoznak. Az optikai hangsúlyt egy kerti tó teremti meg, melyet az itt élő házaspár maga alakított ki, benne parányi csordulóval, tucatnyi típusú vízinövénnyel. A tó tövében egy facsemete törzse köré épített padon lehet megpihenni, s gyönyörködni a tájban. A kitartóan gondozott zöldek közül itt-ott feltűnik egy-egy élénk szín, lilák, vörösek, narancsok, s organikus hullámokban tekergőznek a japánkertekre emlékeztető folyami kavicsokkal kijelölt közlekedők. A kert szintjére futó teraszokat bontott téglával rakták ki, melyhez nem tartozik semmiféle kapaszkodók, de kinek is lenne szüksége támaszra ebben a vitalitást sugárzó, tagadhatatlanul életteli környezetben –

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop