Kertbe zárt kövek

Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész olyan tárgyakkal veszi körül magát, amelyekhez emlékek fűzik. Így lakásának megbecsült darabjai azok a natúr deszkából összeütött bútorok, amelyeket még pályakezdő korában készített. A művész nosztalgikusan, újra meg újra ellátogat Rómába, és mindig betér abba a kis kávézóba, ahol először 1972-ben fiatal ikerlányok szolgálták ki. Nem sok minden változott ott sem, csak az idő múlik, akárcsak kertjében, ahol közel ötven éve „lakó” a változás, mégis az állandóság nyugalmát árasztja.

 

 

Az itáliai kötődés családi gyökerekből ered, és a kert mediterrán növényeiből is látszik.Csíkszentmihályi Róbert 1964 óta él ebben a házban, de a kertet már két évvel korábban elkezdték kialakítani. „Az ezer négyzetméteres kert hajdanán kukoricaföld volt, amit huszonkétéves korunkban kezdtünk kertté formálni. Bár nem túl szociális a gondolat, de az volt az elvünk, hogy a kertet elzárjuk a külvilágtól, így első dolgunk volt, hogy cserjesövénnyel kereteztük a területet” – mondta a művész. Mandulasuhángokat, dió-, cseresznye- és kajszifákat ültettek, és veteményes is volt. Az évek során azonban a család rájött, hogy permetezés nélkül – amit elleneznek a ház körül – nem lesz megfelelő a termés, így a gyümölcsfák és a veteményes mára a múlté.

 

A kert hangulatát meghatározzák a mediterrán növények, így találunk itt ciprusokat, borókákat, pusztpángot, jukkát. Külön említést érdemel a ház melletti fügefa, amely kis suhángból mára ötméteresre cseperedett, és egyre nagyobb helyet követel magának. A dézsás növények, így a citrusok is Itália hangulatát idézik. A kert természetes, a növények nincsenek korlátozva: minden arra nő, amerre akar… Ezzel a növényi bujasággal a házigazdának több szándéka is volt. A kert

 

végében a természet egy szinte áthatolhatatlan bozótot alakított ki, amely madarak menedékéül és fészkelőhelyéül szolgál. Ők pedig cserébe gondoskodnak arról, hogy ne legyen szükség növényvédőszeres

 

permetezésre. A kert pázsitja is részben a természet alkotása, egyedül ezt öntözik, ám soha nem telepítették. Elkezdték nyírni, és idővel az ilyen zavarást nem tűrő növények eltűntek, és meg-jelentek a vágást és taposást álló fűfélék, és más alacsony gyepalkotó növények.

 

A kert különlegességei, egyúttal fontos elemei Csíkszentmihályi Róbert szobrai és domborművei. Előbbiek a kertben, utóbbiak a falakon kaptak helyet – de csak időlegesen. Mint a művésztől megtudtuk, általában a szükség dönti el, hogy mely alkotások mennyi ideig állomásoznak a kertben, és meddig várják új gazdájukat. Így a szoborpark időről időre átalakul, alkalmanként új képet adva a kertnek. A szobrok kerti elhelyezése a művész egy energikus pillanatában született ötletéből eredt: ne a ház mellett sorakozzanak, hanem díszítsék a kertet.

 

Igazi érdekesség a gázóra doboza, amely nem tetszett a családnak, ám mivel szükséges dologról van szó, így némi öltözéket kapott. A baglyokat ábrázoló festményt a művész lánya festette az addig rozsdásan éktelenkedő dobozra. A kőasztal porcelánházai is a kert különleges miliőjének kellékei. A kőlapon először kis mohatelepek jelentek meg, majd nagyobbra nőve más, kis talajigényű, lombos növények is megtelepedtek. A Rovinjból származó porcelánházak a természet alkotta kis élettér díszítéseként kerültek ide. Mint vendéglátónk elárulta, ebédelni nehéz így az asztalon, de ezt nem sajnálják…

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop