Minden a képzelőerőnkön, az akaratunkon, és azon múlik, hogy van-e bennünk elegendő hit. Amit hittel végzünk, annak sikerülnie kell, hiszen hinni abban lehet, és kell, ami nincs, éppen azért, hogy legyen. Kovács Ágnes gondolatai élsportról és az életről.
Kovács Ágnes úszófenomén (olimpiai, kétszeres Világ-, hétszeres Európa-bajnok, világkupa-győztes és örökös magyar bajnok) 27 évesen, az Országos Bajnokságon búcsúzott el a versenysporttól. Azóta eltelt hat év, és a sportos lányból gyönyörű nő lett, úgy bomlott ki, mint egy szép virág.
– A képzelőerő nagyon fontos az ember életében, s nekem mindig is volt fantáziám, gyerekkoromtól éppen ez motivált abban, hogy rövid és hosszú távú terveket tűzzek ki magam elé. Természetesen kellenek a példaképek is, de csak akkor működik jól az akarat, ha képzelőerő is társul hozzá, és nem a példaképek életét akarom élni, hanem a saját személyiségemet kibontani. Az akaraterőhöz pedig kell a hit, hiszen a célok eléréshez kitartás és lemondás szükséges. Én tudtam, hogy bajnok akarok lenni, és amikor talán a legfiatalabb olimpiai bronzérmes lettem Atlantában, alighogy leléptem a dobogóról, már eldöntöttem, hogy négy év múlva Sydney-ben győzni fogok. Csakis ez lebegett a szemem előtt. És Atlantában még valamit eldöntöttem, amely már előbbre mutatott, mint négy év: amerikai egyetemre akartam bekerülni, és ez legalább annyi kitartást és erőt követelt más szinten, mint a sport.
A közgazdász szülők okosan irányították Ági életét, megértette, hogy a sport nagyszerű dolog, de a tanulást sem szabad elhanyagolni. – Sikerorientált ember vagyok, és mivel elfogadtam a szüleim útmutatásait, így két területen is volt lehetőségem arra, hogy győzzek. Egyensúlyban tartottam a fizikai és pszichés kihívásokat, s ha az egyikben – magamhoz képest – gyengébben teljesítettem, akkor a másikban voltam erősebb. Sydney előtt pedig már gőzerővel tanultam angolul, hiszen ott volt előttem a másik álom, az amerikai egyetem.
Az arizóniai Phoenixben kezdte meg tanulmányait, de az úszást sem hagyta abban, a Sun Devils csapatában sportolt. – Itt ismertem meg azt az érzést, hogy az úszósport sem feltétlenül magányos harc, és ez remek volt. Huszonnégy évesen átvehettem a diplomámat, marketing és kommunikáció szakon végeztem. Amikor abbahagytam a versenysportot, az első időszak rémes volt, igaz, hogy jártam a Corvinus Egyetem mesterképzésére, és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karon is végeztem a szakedzői kurzust, de az uszoda nemléte légüres térbe tett. Kellett hozzá erő, hogy elfogadjam, nekem is kell egy év lazulás, amikor úgy élhetek, mint egy igazi nő! Több időm volt a kapcsolatomra, Gáborra, akivel 2007-ben ismerkedtem meg, és három évvel később házasodtunk össze. Egy év múltával pedig megszületett Gábor Dominik (Motyó), a kisfiam, és ez volt az a pillanat, amikor igazán úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok. Nagyon vágytam már az anyaságra, s ahhoz, hogy mint nő is kiteljesedhessek, szükség volt Domi jelenlétére. Hiszem, hogy az ember a harmincas éveiben a legerősebb, és nagyszerű eredményekre képes. A gyes alatt megtanultam olaszul, s középfokú gazdasági nyelvvizsgát tettem. Doktori iskolába járok, a kutatási témám az élsportolók és a média kapcsolata a társadalomban. Minden pillanatomban segít a férjem, és ott vannak a nagyszülők is, olyan bázis van hát mögöttem, amely nem engedi, hogy meghátráljak. A 2014-es év is csodálatosan kezdődött számomra, azt kívánom, később se legyen rosszabb. Boldog vagyok, hogy még mindig van képzelő- és akaraterőm, és nem veszett ki belőlem a hit sem.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások