Buda vára régmúlt idők kőbe zárt tanúja. A környék házai emlékeztetnek azokra az időkre, amikor a vár épült, és azokra az eseményekre, amelyek ott történtek. Az itt álló kevés modern épület egyikének lakóját nagyon érdekli a vár történelme. Az utolsó 20-30 évben épült házak közül az az épület, amelyben ő lakik és dolgozik, az egyik legmutatósabb. Az egyik oldalon a Dunára és a Parlamentre, a másikon a Magyar Országos Levéltárra nyílik kilátás. A Várnegyedben saját várában él és tanulmányozza a múltat Tove Skarstein excellenciás asszony, Norvégia budapesti nagykövete.
Az épület ugyan Budán áll, mégis innen messzire elrepít bennünket. Amikor az ember a Norvég Nagykövetség budapesti épületére néz, a látvány egy távoli világba varázsolja. Kívülről a szín és az építészeti stílus teszi különlegessé, a környező XVI-XIX. századi házak közül eltérővé, mégis szervesen részévé válik a kerület házainak.
Az épületen belül a hatalmas ablakok, a fekete, fényes gránit lépcsők, a fa bútorok tapintása, a parketta színe teszi, hogy az ember úgy érzi, abba a skandináv világba érkezett, ahogyan külföldről az ember a skandináv otthonokat elképzeli. Ez az épület ad otthont Norvégia magyarországi nagykövetének. A nagykövetség, amely ugyanabban az épületegyüttesben helyezkedik el, mint a rezidencia, ugyanezt az életszínvonalat és életmódot tükrözi.
Tove Skarstein úgy tartja: „Ilyen csodálatos környéken és környezetben élni és dolgozni kiváltság. A Várnegyed tele van történelemmel. A Habsburg időkre és a II. világháború alatti ostromra gondolok. Minden nap sétálok itt, mivel kutyatulajdonos vagyok, ebédidőben elviszem a kutyát, élvezem a friss levegőt, a környezetet, és hogy nincs nagy zaj, mivel itt alig jár autó.”
Nem véletlen a hamisítatlan norvég hangulat, ha tudjuk, hogy ízig-vérig norvég épülettel állunk szemben: a norvég állam vásárolta a telket, amelyre norvég építész tervezte meg az épületet, majd norvég szakemberek építették fel. Olyan ez, akár egy kiállítóterem, amely bemutatja a norvég építészet, az építőanyagok és kivitelezés legjavát.
A politológia és nemzetközi irányítás és stratégia szakon is diplomát szerzett nagykövet asszony 2012 szeptemberé-ben érkezett Magyarországra. Előtte hat évig Bulgáriában dolgozott, még korábban a NATO brüsszeli központjában az új csatlakozásokkal foglalkozott. Ezt megelőzően Genfben a humanitárius ügyeken ténykedett, az 1990-es évek elején pedig első kiküldetésként Vietnámban dolgozott.
Gyerekkorában mi szeretett volna lenni?
Miután tanultam, és franciául jól tudtam, eleinte francia tanár szerettem volna lenni. Később az érdeklődési köröm változott, és archeológusnak készültem. Végül a legjobb döntést hoztam, és beléptem a külügyminisztériumba.
Hogyan emlékszik vissza gyerekkorából május 17-re, a Norvég Nemzeti Ünnep napjára?
Bár tavasz van, az ország néhány részét nálunk még hó fedi májusban. Számunkra ez az év legfontosabb napja: ekkor ünnepeljük az alkotmány 1814-es beiktatását, száz évvel azelőtt, hogy függetlenségünket elnyertük volna. Alkotmányunknak a francia és az amerikai alkotmányt vettük mintának, így modern és haladó. És ez a nap egyúttal sok jelkép napja is.
Mint diplomata anyának, feleségnek bizonyára különleges kihívást jelentett a gyerekeket különböző helyszíneken felnevelni, úgy, hogy gyökereiket, személyiségüket megtartsák.
Édesapám is nagykövet volt, tehát tudtam, milyen a diplomata élete. Egy diplomatának valóban vannak különleges problémái, de az előnyök messze felülmúlják a nehézségeket. Két gyermekem van, és amikor külföldi kiküldetésben voltam, a helyi angol vagy a skandináv iskolába jártak, ugyanakkor kétségtelen, hogy megismerkedtek más kultúrával is. Az anyanyelv, a gyökerek megőrzése mindenkor komoly feladat. Az ezekkel való foglalkozás is jó diplomatává, kiegyensúlyozott döntéshozóvá tett.
Emlékszik rá, hogy mikor hallott először Magyarországról?
Erre jól emlékszem. Gyerekként a politikai hátteret nem értettem, de arról hallottam, hogy Magyarországról menekültek érkeztek Norvégiába. 1957-et írtunk. A norvégok és a mi családunk is óriási szimpátiát éreztek a magyarok iránt. Az országba először 1992-ben látogattam, komor kép fogadott, szegényes választék az üzletekben, és az éttermek sem a legjobb arcukat mutatták. De az épületek még lepusztult állapotban is visszaidézték a Habsburg időket. Budapest az egyik leggyönyörűbb európai város. Gazdasági kapcsolataink ma még szerények, de Magyarország az Európai Unió tagja, az emberek jól képzettek, minden feltétel jelen van tehát ahhoz, hogy gazdasági kapcsolatainkat javítsuk.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások