A chilei rezidencián

Négy év után nemrég nyitotta újra kapuit a magyar nagykövetség Chilében,  tükrözve országaink jó együttműködését. A kapcsolatépítés apropóján Chile magyarországi nagykövetét, Rodrigo Nieto Maturanát látogatjuk meg.  A közel százéves ház, ahol a rezidencia található, mindössze tízpercnyi sétára  esik a Margit-híd budai lábától, egy csendes kis utcában. Itt él három éve a nagykövet a feleségével és egyetemista lányával. A szépen festett barokk homlokzat  belesimul az utcaképbe, csak a zászló jelzi, hogy ez az épület más, mint a többi.

Miután a nagy kapu elnyel bennünket, és egy lépcsősoron följutunk a kert szintjére, varázsütésre kívül kerül tőlünk a világ. A több száz éves fák megtörik az alattunk húzódó város zaját, lüktetését, nyugalom és csend van. Az ősfás kert teljes kikapcsolódást nyújt a ház lakóinak télen-nyáron. A nagykövet felesége rajongással beszél a helyről, mert nincs kint a világ végén, ahogy sok más rezidencia, mégis fantasztikus a csend, a békesség, így aztán bármilyen programra könnyen vállalkoznak, és egyetemista nagylányuk számára is ideális.

Végigjárjuk a tágas rezidencia szebbnél-szebb szalonjait – kék, vörös, rózsaszín –, gyönyörű enteriőrök mindenütt, antik bútorok tökéletes harmóniában szőnyegekkel, selyemtapétákkal, lámpákkal, festményekkel, függönyökkel, dísztárgyakkal. Az eredeti, faborítású étkező-tárgyaló különlegességei az öreg kávédaráló, parazsas vasaló, mozsár és még sok egyéb kincs, hirtelen nem is sejtjük funkcióit. Családi ereklyék mind, valaha a nagykövet feleségének nagymamája életét szolgálták. Feltűnően sok a brazil emlék, mint kiderül, ott is éltek öt évig. Rodrigo Nieto Maturana 1981 óta szolgál diplomataként, előbb az ENSZ bécsi központjában képviselte hazáját, majd Spanyolország, Svájc következett, azután öt-öt év Ausztrália, Brazília, majd hazánk előtt még egy új-zélandi misszió.

Mialatt a bőség zavarában keressük, hogy melyik szalonban is üljünk le beszélgetni,  beszalad hozzánk egy kis kutya, vidáman ugrándozva. Ő Gus, a család kedvence, aki egy, a nagykövethez tartó újságíróhoz csatlakozott a metrónál. Rögtön beleszerettek, azóta a család szeme-fénye, és a kutyasétáltatás során is sok személyes élménnyel gazdagodtak. És talán nem is véletlen az egymásra találás?! A nagykövet lánya állatorvosnak tanul, neki is sok örömet ad a kiskutya.

Azt mondják, mára vele teljes a család, vele teljes az élet.

Honnan ez a sok festmény, szobor?
Mindenhonnan hoztam szívet melengető tárgyakat, amelyekről szép emlékek, kedves emberek, szép percek jutnak eszembe. Itt ékesíti a falat például az előttem itt szolgáló chilei nagykövet festménye, amott a kép Ausztráliából származik, szintén nagyon kedves emlék, csakúgy, mint a tálban a strucctojások, amelyekre nagyon vigyázunk a költözések alkalmával. Feleségem amatőr festő, brazíliai festménye a mi emlékeink is. Aztán vannak képek, amelyek már vártak itt bennünket, ahogyan ezek a csodálatos antik bútorok is, amelyek 12-13 éve ékesítik a rezidenciát. Sok kedves, eredeti tárgyat vásárolunk itt Magyarországon is, amit hazaviszünk majd Chilébe.

Hogy érzik itt nálunk magukat?
Budapest fantasztikus város, rengeteg a látnivaló, tele vagyunk programmal. Pest a nyüzsgés, Buda a nyugalom. A Margit-sziget, a Budai Vár, a Halászbástya, a színházak, a kulturális lehetőségek, mind-mind elvarázsolnak bennünket, akárcsak a gasztronómiai tudományok. És a többi város is, ahova volt szerencsénk ellátogatni, Szentendre, Székesfehérvár, Eger. A múlt héten Aquincumban jártunk, megnéztük a római kori maradványokat. Már itt lakunk három éve, és csak most fedeztük fel itt a környéken Gül Baba szobrát. Minden nap újabb és újabb látnivalóval gazdagodunk.

Milyen lehetőségeket lát a két ország kapcsolatainak szorosabbra fűzésében?
Chile korábban zárkózott ország volt, csak az utóbbi húsz év alatt vált az egyik legstabilabb és legfejlettebb dél-amerikai országgá, elsősorban a kedvező nyersanyagáraknak köszönhetően. Változott a technika, a technológia, sokkal több az import és a hazai termelésű áru, mint annak előtte, és a kultúra is mind nagyobb szerepet kap. A magyar hatóságokkal nagyon könnyű produktív munkát végezni, büszkén mondhatom, hogy egyre több chilei és magyar vállalkozó és vállalkozás részére nyílnak meg az együttműködés lehetőségei. Ezernyi területen lehet persze a kapcsolatokat erősíteni – oktatás, tudomány, technika –, de már fellendült a turizmus, sokkal többen látogatják az országot, mint korábban. Arra törekszem, hogy a két országot minél közelebb hozzam egymáshoz, megismertessem Chile kiemelkedő termékeit, kiváló borait, ételeit.

Hogyan élnek, hogyan rendezik be otthonukat a chilei asszonyok? Mit tartanak fontosnak a kényelemhez?
Mint mindenhol a világon, ez nálunk is pénzkérdés. A modern világban a chileiek is arra törekszenek, hogy a család apraja-nagyja a munka után együtt lehessen, és erre a legjobb alkalom az étkezés. Szeretik ezért a tágas konyhát-étkezőt, hogy mindenki kényelmesen elférjen, és hogy legyen kapcsolata a nappalival. E nagy tér mellett a hálószobák kicsik, éppen csak a funkciójuknak elegendők. Nálunk is divatos a modern stílus, a kevés bútorzat, az üres, tágas helyek kialakítása. A chilei asszonyok szeretik dekorálni az otthonukat, a függönyök, ágytakarók, díszpárnák, szobrocskák és képek nem hiányozhatnak a lakásukból, ami abban különbözik az európai lakberendezéstől, hogy a chilei népi motívumok, a dél-amerikai színvilág, az ősi indián kultúra tárgyai a legmodernebb otthont is ékesítik. A várostól távolabbi részeken a családi házak többnyire egyszintesek, hatalmas kerttel, ahol a medence elengedhetetlen tartozék, így nem kell leautózni a playa-ra, a Csendes-óceán partjára, hiszen családi környezetben is fel lehet frissülni.

Említették, hogy nagylányuk itt tanul Budapesten.
Igen, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karára jár.  Személyes tapasztalatból is mondhatom, hogy nagyon színvonalas az oktatás Magyarországon, és hogy itt sokkal többen rendelkeznek doktori végzettséggel, mint bárhol máshol a világon. Remélem, hogy hamarosan eljön az idő, amikor chilei fiatalok is itt tanulhatnak, doktorálhatnak, vagy mindkét ország részéről ez kölcsönössé válhat, mert nekünk e téren nagy a lemaradásunk. A jelenlegi chilei kormány célja egy olyan oktatási reform kiharcolása, amely országszerte és minden társadalmi réteg számára biztosítja a minőségi közoktatáshoz való hozzáférést, csökkentve a magán- és az állami iskolák közötti óriási különbséget. Az új kormány kidolgozott egy koncepciót, amely arra irányul, hogy a diákok személyes kiemelkedő eredményei alapján kiválasszák az arra érdemes tanulókat, hogy más, oktatásban fejlett országokban, így Ausztráliában, Új-Zélandon, az Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban folytathassák tanulmányaikat. És itt Magyarország is belép a képbe, hiszen itt nagyon erős az oktatás a kémia, fizika, matematika, a közgazdaság terén.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop