A diófa köré épült ház

Nagyvonalú terek, maximális funkcionalitás, fiatalos dizájn, csorbítatlan harmónia a természettel. Elegancia, visszafogottság. E szavakkal lehet leginkább körülírni azt a különleges családi házat, amely egy diófa köré épült. Megtörtént mese arról, hogy az inspiráció forrása egy csupasz telken álló öreg fa is lehet…

 

 

A mikor a párommal összeköltöztünk, rájöttünk, hogy mindkettőnk lakása túl kicsi ahhoz, hogy együtt éljünk, a bútoraink, könyveink sehogy sem fértek el” – kezd a házépítés történetébe György, a házigazda. „Úgy gondoltuk tehát, eladjuk a két kicsit, és veszünk egy nagyobbat, de a két kis lakás értéke több volt egy nagyobb lakásénál, egy családi házénál viszont jóval kevesebb. Nagy dilemmába kerültünk, végül találtunk egy ikerház-felet, ami nagyon tetszett, és ajánlatot készültünk rá tenni, csakhogy a tulajdonosa elutazott külföldre. A következő hétvégén, kirándulás gyanánt, egy ingatlanos barátunk kihozott bennünket a hegyekbe, emlékszem, mennyire nem volt kedvem hozzá, de ahogy megérkeztünk a faluba, minden olyan szép, minden olyan hangulatos és zöld volt, hogy rögtön éreztem: ez a település lesz az otthonunk! Megnéztünk egy vályogtéglából épült házat, amibe beleszerettünk. Fölhívtuk Földes László építészt, aki egy ismerősünk házát tervezte, hogy mérje föl, érdemes-e megvenni. Ő rögtön kiszúrt egy alapvető szigetelési problémát, így finoman bár, de lebeszélt a vásárlásról. Az ingatlanos nem adta fel, telkeket mutatott, utolsóként a lényeget: amikor megláttuk a panorámát és a nagy diófát, azonnal beindult a kreatív gondolkodás. Feltettük magunknak a kérdést: vajon nem lenne-e jobb, ha vásárlás helyett építkezésbe kezdenénk, és a saját ízlésünkre, igényeinkre formálnánk az otthonunkat. Belevágtunk hát az építkezésbe.”

„Az enyhén lejtő telken a szélén álló hatalmas diófa ragadott meg a legjobban” – meséli Földes László építész. „Az a gondolatunk támadt, hogy az épület U-alakban vegye körül a fát, így létrejön egy különleges félátrium, amit fölülről a fa lombkoronája lefed. Ennek kettős célja van: egyrészt jó néhány helyiségben karnyújtásnyira vannak a diófa ágai, másrészről azáltal, hogy ez a félátrium csak nyugati irányban nyitott, van egy speciális mikroklímája, ami hűvösebb, mint a kert, így innen mindig friss, tiszta és hűvös levegő áramlik be. Alaprajzilag ez érdekes koncepciót szült: kicsi a fesztáv, viszont amiatt, hogy az épület kígyóvonalban tekereg a fa körül, az állandó átfordulásokban nagyon jó térkapcsolatok jöttek létre: szépen fordul át a lépcsőház az étkezőbe, az étkező a konyhán keresztül a nappaliba.”

A ház a diófával együtt teljes, élő, lélegző „építőanyag”.

 

   Egy jó ház létrejöttéhez három dolog fontos: az építtető, a tervező és a kivitelező; illetve az, hogy ők egymással jól tudjanak együttműködni. A „diófa-háznál” azonnal megtaláltuk a kellő közös hullámhosszot. Különösen tetszett Gyuriék józan igényessége, hogy semmi olyan dolgot nem akartak a házban, ami ne lett volna reális, ugyanakkor mégis létrejöhetett egy egyéni, kissé avantgard elképzelés.  foldes laszlo
Földes László

 

A tervezés során az egyetlen improvizáció a hálószoba Rómeó és Júliát idéző erkélye volt. A ház végfala felől eredetileg egy kis franciaerkélyt terveztek, de olyan gyönyörű innen a kilátás, hogy a tulajdonosok végül konzolerkélyt kértek. Ennek ellensúlya, egy hatalmas betontömb, a földbe került.

A természetes anyagok dicsérete:a házat bontott téglával burkolták, ami emocionális megjelenést kölcsönöz az épületnek, míg a beltérben a fa dominál. Hidegburkolat helyett még az előszobában és a fürdőszobában is két centiméter vastag faparkettát fektettek le.

A nappaliban a fehér fafödém látszógerendák otthonos, de nem túl rusztikus hangulatot árasztanak, a végeredmény modern, de nem minimál – mondja Ignácz Erika belsőépítész. Központi helyen a televízió és a házimozi áll, illetve a kandalló, melynek elhelyezése komoly tervezést igényelt. A helyiség bézs és csokoládébarna színösszeállítása harmóniában áll a bútorzat színeivel.

A fény es fehér konyhabútor szintén a belsőépítész ötlete volt, jól ellenpontozza a nappali és az étkező sötét bútorzatát, illetve a sok fafelületet. A sütő mellett egy szekrénybe rejtett hűtőgép kapott helyet. Ki gondolná, hogy egy átalakított Ikea bútorral van dolgunk?!

Külön fejtörést okozott a hálószoba berendezése, háziasszonyunk ugyanis „láthatatlan” gardróbot és pengefallal elválasztott, térbe állított ágyat képzelt el, ami nem fért volna el. Fal helyett az ágytámla szolgál térelválasztóul, és hogy a helyiségnek ne legyen gardrób hangulata, a tolóajtókra textilborítás került

A fürdőszoba specialitása a fa használata és a süllyesztett kád, szinte karnyújtásnyira a diófától.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop