Fenyőtörzs a teraszban

A Pest környéki településen autózva murvás úton kanyargunk fel a dombra. Már azt hisszük, eltévedtünk, mert nem találunk sehol keresztutcát, ám a fák között végre felbukkan egy kis út, pazar villákkal. köztük van az is, amelybe a lelkes elbeszélés hatására indultunk.

 

 

A járókelők felé pusztán bejáratát és garázsát mutató épület kecses kovácsoltvas kerítés mögött bújik meg. Az ajtót derékig alumíniumlap védi a hatalmas termetű, ám még mindig csak kölyökkorú házőrző karmaitól. A telek oldalán végigfutó zöldfelület kínálja magát a szemnek, de az automata locsolóberendezés – számunkra – a legváratlanabb időpontokban lép működésbe, kizökkentve bennünket a bámészkodásból. Pedig nehezen tudunk betelni a toszkán hangulattal: alattunk 180 fokban kitárulkozó panoráma, a szomszédban gondozott szőlőültetvény, a telekhatáron cseréppel fedett fehér kőfal, talpunk folyami kaviccsal felöntött teraszba süpped. Nemsokára itt medence épül, közvetlen közelségben a kerti tóval, melynek két végén kis táblák állítanak emléket a tavaly ősszel váratlanul elhunyt kutyakölyköknek. Az oldalhatáron bontott téglából épült kerítés a házigazda egyik büszkesége, ám ahogy meséli, az egész raklapnyi régi magyar címeres téglából csodák csodájára mindössze egyetlen darabot tudtak beépíteni a házba, a többinek lába kélt –

 

A fal tövében finoman ívelt kerti pad ad lehetőséget a délutáni ejtőzésekre, mellette néhány lépcső kísér fel a mediterrán erkélyre. Itt újabb szokatlan megoldásba botlunk,
a fapallókkal fedett teraszban ódon fenyőfa áll. Pontosabban a terasz költözött be az
évtizedek óta itt álló ősfenyő életterébe, csaknem 30 négyzetméterével körülölelve.
A házba lépve hatalmas tér tárul elénk. A rusztikus alaphangulatot a méhviaszolt parasztbútorok, a kézzel festett majolikacsempék, a kovácsoltvas kiegészítők, valamint a mészkő és fenyőfa burkolatok adják meg. Középen kőbe burkolt kandalló ül, téli estéken egyaránt szórva a meleget a nappali és étkező térbe, de a benne ropogó tüzet még a nappali szomszédságában padlóba süllyesztett jakuzziból is látni.
Az U alakú főzőhelyiség a házigazda saját alkotása: a tervezéstől a kivitelezésig minden az ő kezét dicséri. A tágas legénykonyhában ugyan egyelőre nem készülnek nap mint nap többfogásos ételek, de a terep remek előkészítő és tálalófelület a családi vendégségekhez, amikor a vidékről látogatóba érkező szülők különféle finomságokat hoznak magukkal. A valódi fa frontlapok, és a deszkakeretbe foglalt, vasláncra lógatott elszívó ugyancsak a tulajdonos ötletességéről árulkodik. A térbe állított, csempe munkalapos főzőpult alja kétoldalról pakolható szekrényeket, illetve a borgyűjteménynek helyet adó polcokat rejt.
Az étkező a legférfiasabb terület a házban, nemcsak azért, mert a csillogó, fémvázas bútorok az erőt testesítik meg, de az ablak alatt sorakozó kondigépek is csak a fotó kedvéért kerültek ki a térből. A krómgarnitúra némiképp idegenül hat a méhviaszolt bútorok között, de légiessége könnyedebbé teszi a fa szekrények tömörségét. Az egész lakásba egy helyről válogatott üveg-kovácsoltvas lámpák kellemesen világítják meg a kerámialapok és a laminált padló ötletesen egymásba futtatott mintáit.
A keleti homlokzaton a modern építészet által kedvelt lőrésablakok engedik be a reggeli fényt, hol derék-, hol térdmagasságból indulva. A főző-étkező térhez viszonyítva szűkre szabott nappali méretéért igazán kárpótló, hogy az elegáns kanapéban ülve egyszerre lehet gyönyörködni a panorámában, nézni a tévét, és belesni a szemközti jakuzziba. A gyertyákkal körberakott fürdőalkalmatosság nem véletlenül került a társasági térbe, a hidromasszázs medence ugyanis társas relaxációhoz és meghitt beszélgetésekhez is kiváló terep, miközben földig érő ablakából a teraszra és a kertre is kilátni. A nappalitól csupán szolid tejüveg tolóajtó határolja el, ám többnyire ez is nyitva áll.
A kandallóval szemközti beugróban fémlépcső vezet az emeletre. Az intim terek sora a szintén panorámás, fenyőlambériával fedett fürdőszobával indul. A helyiség irigylésre méltó kiegészítője az a zuhanytemplom, amely vastag üvegajtók mögött kényezteti házigazdáját nap mint nap. A narancsos színbe öltözött hálót dúsan mintázott kovácsoltvas bútorokkal rendezték be, és a dolgozószoba is modern irodaberendezést kapott, de ezekbe a terekbe már nem engedünk bepillantást.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop