Gyerekekre komponált nyugalom

Két kisfiú és egy kislány, miattuk történt minden. Értük vállalta a lakótelepi lányként bemutatkozó mama és a magát törzsgyökeres budai srácnak emlegető papa, hogy egy Pest megyei településen teremtenek gyerekparadicsomot. az ő kedvükért lett olyan a ház is, hogy mindenhonnan szemmel tarthassák őket, ha nem is veszik észre.

 

 

A házat az utcáról az is nehezen látja, aki keresi, ugyanis nyeles telek mélyén, ráadásul tömör fémkerítés mögött bújik el az avatatlan tekintetek elől. Odabent, a kert mélyén aztán teljes valójában feltárulkozik. A földszintes ház két szárnya mint nyíló virág szirmai fogják közre a gondozott kertet, a két eltolt nyeregtető pedig hetyke kalapként ül az épület fején. Gondolom első ránézésre. Aztán, ahogy néhány órát eltöltök a háromgyermekes család társaságában, az L-alakú épület már inkább ölelő anya karjai képében jelenik meg, s a hetyke kalapról is megváltozik a véleményem. Mert ami kezdetben kedvező adottságnak tűnt, arról később kiderül, hogy bizony jóelőre megkomponált tervek eredménye.

 

A belsőépítész-tulajdonos, Törőcsik

 

Ferenc már az üres telek láttán konkrét elképzelésekkel bírt majdani házáról. Földszintes otthont látott maga előtt,

 

tágas publikus térrel és elszigetelt intim zónával. A gyerekek miatt fontos szempont volt, hogy átlátható legyen a ház, s például a kert minden pontja szemmel tartható legyen a konyhából. Az egyedi tervek megvalósítása Fóris Viktória építészre várt, aki megálmodta a dolgozógalériát, a hatalmas teraszokat és az egymásra merőlegesen égnek törő nyeregtetőket. A fa ablakkeretek, a bontott tégla burkolatok, a deszkákkal fedett terasz, a hajóablak és a nagy műgonddal rendben tartott kert a háziak dicsőségére válik. Nem csoda, ha áprilistól októberig a kertben élnek, hiszen azt épp olyan igényességgel és kényelemmel szerelték fel, mint a barátságos belső tereket.

 

A hálószektorban a gyerekek neve, illetve Apa-Anya feliratú ajtók rejtik az intim helyiségeket. Itt még a kétéves Lucának is saját birodalma van. Ugyanolyan, mint két bátyjáé, Tomié és Marcié. A nagyobb fiúk felségterülete is azonos terekkel bír, hiszen az előrelátó szülők igyekeztek

 

kivédeni mindenféle irigységből fakadó konfliktust, s apró részleteiben is egyező, galériás hálókat terveztettek a fiúknak.
A gyerekek egymás mellett sorakozó szobáival szemközt a szülők vonulhatnak félre az egymásba nyíló háló-gardrób-fürdő-szoba együttesben.
A fotózás során a család épp születésnapi zsúrra készült, így képeinkről sem maradhatott el Marci tortája és a vendégekre váró izgatott gyereksereg.
A mama bevallása szerint a ház egyelőre a gyerekek kedvét keresi, így sok olyan holmi halmozódik benne, amit ő, vagy a fárje szívük szerint nem hagynának elöl, de az ő kedvükért mégis megteszik. Így minden ünnepen ötletes dekorációk lepik el a házat, s mivel nagy a család, illetve egyre több az ünnep is (most éppen Halloween), mindig akad némi átmeneti díszítés az ablakokon és polcokon. Az értékesebb tárgyakat egyelőre gyerekmentes magasságba helyezik, s a családfő régi
vágya, az öntöttvas kályha beszerelése is már csak a kicsik felcseperedésére vár.
A látványos belső terek az Artconcept Kft. tervezőit és kivitelezőit dicsérik, akik több dél-európai és skandináv bútorgyártó termékeit hangolták össze az asztalosuk által méretre készített, egyedi bútorokkal. A piros bőrkanapék merész színhatása vidám hangulatot lop az átriumos nappali térbe, míg a kékre hangolt konyha inkább megbízható hatást kelt. A főzősor átadópultja az ablak előtti étkezőre néz, s egyben a legjobb kilátóhely a kert felé: a háziaszszony így egyszerre lehet konyhatündér,
s a medencék, a homokozó és a hinták őre. A földig érő, mediterrán hatású ablakokon vászonrolók szűrik a fényt nappal, a papírlámpások pedig sejtelmes színeket kölcsönöznek az esti étkezéseknek. Az elegáns, megnyugtató hatású rusztikus padlóval szerencséje volt a tulajdonosoknak, hiszen a csempék egyenetlen méretezése miatt az üzletben leárazták a méregdrága lapokat, holott nekik már eleve az tetszett, hogy girbegurba a vonalvezetés, s nem mindenhol egyformák a fugák. A konyha mögött lépcső vezet az emeleti galériára, ahol a házigazda dolgozószobája helyezkedik el. Ide a gyerekek csak akkor tévednek, ha apai közreműködéssel szeretnének játszani a számítógépen?

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop