Üvegtetőről álmodtunk

Legfőbb kívánsága az üvegtető volt annak a házaspárnak, akik a főváros közelében álmodták meg új családi fészküket. Otthonuk kialakításakor szerettek volna végre mindent megvalósítani, amire korábban vágytak. Terveik és ötleteik akadtak bőven, így méltán lehetnek büszkék arra, hogy a nagyvonalú megvalósítás saját elképzeléseiket dicséri.

 

04 

 

A vidéki családi ház ajtajában fiatal, mosolygós háziasszony fogad, cseppet sem unalmas körülmények között. Egy pillantást vet a sütőre, a gyerekeknek már készül az ebéd. Évi szívesen avat be családi életükbe, és örömmel beszél a ház kialakításáról, annak minden derűs vagy éppen bonyodalmas velejárójáról.

A költözés gondolatának megszületésekor gyerekeikkel éppen iskolaválasztás előtt álltak, és fontosnak tartották, hogy csemetéik már az új otthonuk szerinti településen kezdjék meg tanulmányaikat. Választásuk végül egy, a főváros északi részéhez közel eső településre esett.

Igényeik összegzésekor arra jutottak, hogy csak akkor érdemes belevágniuk az építkezésbe, ha minden elképzelésüket megvalósíthatják. Lelki szemeik előtt egy tágas, kétszintes épület jelent meg, amelynek emeletéről szép kilátás nyílik a környező tájra. Székelyhidi Gábor építészt kérték fel arra, hogy öntse formába a vágyaikat – így készültek el a négyszáz négyzetméteres ház tervei. A földszinten kapott helyet a konyha–étkező, a nappali, a férj dolgozószobája, valamint a gardrób és a spájz. Az emeleten található a szülői hálószoba, a gyerekszobák, a vendégszoba, két fürdőszoba, valamint a mosókonyha.

A berendezés kiválasztásához házigazdáink lakberendezési magazinokat, az internetet, és természetesen a boltok kínálatát hívták segítségül. Barátságos, meleg színek használatára törekedtek, így a földszinten jellemzően a földszínek dominálnak, míg az emeleti szobák élénkebbek. A konyha–étkező és a közlekedők a bézs-wenge kettősére építenek. A folyosókat terméskővel, valamint fémhatású csempével burkolták, amely kiemeli az általában elnagyolt teret. A mostanában oly divatos konyha–étkező–nappali hármastól eltérően a nappalit elkülönítve alakították ki. Az eltolható ajtóknak köszönhetően azonban össze is lehet nyitni az étkezővel.

Vendéglátóink kifejezett kérése volt, hogy számukra egy komplett „kis lakást” alakítsanak ki a ház felső szintjén. A szülői hálószobához így egy gardrób és egy fürdőszoba is csatlakozik. Mindkét gyermek kívánságait figyelembe vették a gyerekszobák kialakítását illetően. A lányszoba rózsaszín lett, míg a fiú birodalma zöld. Arra azonban odafigyeltek, hogy – hasonló életkorúak lévén – azonos bútorokat és kiegészítőket kapjanak, csak éppen más színben.

A család boldogan éli itt mindennapjait, és büszke az egyéni megvalósításra. S hogy mi a sikerük titka? Háziasszonyunk elmondása szerint férjével jó „csapatot” alkotnak, nyitottak a világra, és szívesen fogadják be az élet pozitívumait. Ez a mentalitás pedig hozzásegíti őket ahhoz, hogy mindent, amit csak elképzelnek, maradéktalanul meg is valósítsanak.

 

 

Egyedi, a hagyományos megoldásoktól mégsem elrugaszkodó tömegformálás; tágas, mégsem terjengős terek; szeparált, egymástól mégsem elzárt helyiségcsoportok és rengeteg fény – ez volt Évi és Gyuri elképzelése. Elő- és emlékképeik, életviteli sajátosságaik tovább színesítették az összképet, amiben végül a kreatív együttgondolkodás jelölte ki a tervezés irányát. Épületformáló, térrendező elemként és az épület szíveként egy üveg átriumot alakítottunk ki, ami megoldást jelentett az egymásnak feszülő beépítési lehetőségek és a megbízói igények összehangolására.

szekelyhidi gabor
Székelyhidi Gábor
építész

 

így tervezzünk akváriumot

Az akvárium otthonunk leglátványosabb „élő” térelválasztó eleme lehet. Minél szélesebb, annál mutatósabb, vagyis ne centizzük ki a helyét, magas „vízoszlopban” gondolkozva. 

Zavartalan természeti képet kapunk, mert az összes „kiszolgáló” eszközt, a tisztításhoz, etetéshez, megvilágításhoz szükséges technikát panelek rejtik.
A kivitelezésben nincs különösebb eltérés az édesvízi és a tengeri akvárium között, de jó, ha tudjuk: az édesvízi akvárium lényegesen kevesebb karbantartást igényel. Ezt havonta, míg a tengeri akváriumot hetente kell gondoznunk.

látványos üvegtetot így tervezzünk

Tervezéskor ügyeljünk arra, hogy az üvegtető harmonikus egységet alkosson az épülettel. Másrészt funkcionálisan is betöltse szerepét, azaz megfelelő mennyiségű fénnyel lássa el a helyiséget. Esztétikai szempontból pedig nyújtson kellemes látványt, kialakításával ragadja meg a figyelmet.

A tájolástól függ, hogy mennyi napsütés éri a tetőt. Ez hatással van a felmelegedésre, így befolyásolja az üvegválasztást és az árnyékolást is. A tető hajlásszöge 2-3 foktól akár 80 fokig is terjedhet. Utóbbi a téli benapozást, illetve a tető öntisztulását befolyásolja.
Az üvegtető gyakran függőleges üvegfalakhoz csatlakozik. Ekkor már télikertrol beszélünk. A helyiség megfelelő szellőztetéséhez szükség lehet nyitható tetőablak kialakítására is.

így ápoljuk a borbútorokat

A bőr nem öntisztító és nem önfenntartó. Rendszeres ápolást, tisztítást igényel, különben berepedezhet, elszíneződhet. 

Bőrbútorunkat védjük a közvetlen napfénytől, hiszen minden bőrtípus kifakul idővel. Ne helyezzük kandalló vagy radiátor mellé sem, mert ez a bőr kiszáradásához vezet.
Tisztítást és védőkezelést legalább évente kétszer alkalmazzunk (például Fenice termékekkel). A bőrápolók lassítják a szennyeződések felszívódását, és védik a bőr felső rétegét.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop