Vizes hatás

A jó fürdőszoba nemcsak szép, de praktikus is. Még a méretesebb családi házban sem mondhatunk le az optimális térkihasználásról, mindezt pedig csak jól átgondolt, minden lehetőséget számba vevő helykihasználással érhetjük el. Az alábbiakban néhány ötletet adunk a tárolási gondok enyhítésére.

 

 

Örökké rendetlenség van a fürdőszobapolcon, nem férnek el az illatszerek, fogkefék.

 

Cseréljük le a kiöregedett, divatjamúlt polcot! A fürdőnk hangulatát követve az új polc készülhet fémből és üvegből, illetve festett vagy nyers kezelt fából. Készíttessük méretre, hogy a rendelkezésünkre álló teret maximálisan kihasználhassuk. Ne hagyjuk, hogy eluralkodjon a káosz, használjunk fonott kiskosarakat – vagy lezárható tetejű üveghengereket a rúzsok, púderek, ecsetek tárolására. Ha lehet, legyen külön tartójuk a rúzsoknak, külön a szemceruzáknak.

Egy zuhanynak, zuhanytálcának legalább 80×80 cm-nek kell lennie, de 90×90 cm vagy ennél is nagyobb helyigény lép fel, ha nagy testű a zuhanyozni kívánó személy. A zuhany megközelítéséhez kb. 50 cm szabad hely szükséges, valamelyik oldalról.

A hagyományos kád legkisebb elfogadható mérete 160×75 cm. Bármely kád legalább az egyik hosszabbik oldalon 60 cm-es közlekedőfolyosót igényel. Egy kisebb sarokkád 140×140 cm-es helyigényű teret kíván, és ebben már a megközelítés többlettere is benne foglaltatik. (A pezsgőkádak helyigénye általában ennél nagyobb.)

Az ajtóból éppen a vécékagylóra látni.
Ha a hely engedi, készítsünk paravánt vagy térelválasztót, mely térelválasztó egyben tárolóhelyként is funkcionálhat. Készülhet akár csak 10-15 cm mélységű fából vagy gipszkartonból, így még flakonok, illatszerek tárolására is alkalmas lehet. Tükrös ajtóval ellátva tágítja a fürdőszoba méretét. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy a tükör ajtaja ne érjen le a padlóig, mert könnyen belerúghatunk.

Nincs ablak a fürdőszobában, örökké félhomály van.
A hagyományos tükör fölé helyezett fénycső, vagy a műanyag szekrénykébe rejtett 25W-os izzók helyett szereljünk fel inkább falikaros lámpákat, egyet-egyet a tükör mindkét oldalára.

Nagy és kényelmes a fürdőszoba, ám mégis unatkozunk.
Szereltessünk fel a fürdőszobába egy kis tévét vagy mini CD-játszót. Semmi nem lehet kellemesebb, mint egy ellazító fürdőzés, miközben relaxáló zene szól. Ma már olyan tükrök is kaphatók, amelyek üvegén keresztül átlátszik a tévéműsor, ám sminkeléshez, borotválkozáshoz teljes értékű tükörként használhatók.

Nem tudjuk hova letenni a fürdéskor levetett ruhákat.
Segítség lehet egy karosszék vagy egy fonott nádfotel. Ha nincs elegendő helyünk, használhatunk összecsukható széket (pl. filmrendezői szék, kerti teakszék) is, a lényeg, hogy vízálló legyen, mert a fürdőszobában magas a páratartalom.

Unalmas, egyhangú a fürdőszobánk.
Csempésszünk színes tárgyakat a fürdőszobába. Használjunk színes törölközőket, apró kiegészítőket, kombináljuk a rozsdamentes fémet, üveget és műanyagot. Ne alkalmazzunk két-három színnél többet, mert bazári hangulat lesz a fürdődben. A kevesebb több! Használjunk tükröződő, csillogó felszíneket, mert a krómozott felületek és a tükrök nagyítják a teret, világosabbnak, tágasabbnak hat a fürdő.

Igazán egyénit, szokatlant szeretne, de nem tudja mit?
Használjunk olyan tárgyakat, amilyeneket senki nem várna a fürdőszobában. Nézzünk körül a lakásban, irodában, mit lehetne „átcsoportosítani”. Adjunk új funkciót a tárgyaknak (pl. irodai tolltartó hengert fogkefe tartónak, irodai kapocstartó kosárkát szappantartónak, konyhai étkészlettartó fiókbelsőt a hajcsatoknak és fésűknek, stb.

Mi kerüljön a ferde falsík alá a tetőtéri lakásban?
A lehető legmélyebben használjuk ki a tetőteret, és építsünk polcos szekrényt a ferde falsík alá. A polcokra tegyünk fonott kosarakat, amelyekben jól szellőzik a törülköző, és az egyéb ruhanemű.
A nyitott felső szekrény tágítja a teret, csökkenti a bezártság érzetét. Kiválóan használható extra törülközők tárolására, de helyet adhat a parfümöknek is.

Az ajtó befelé nyílik, mögötte kihasználatlan a tér.
Használjuk ki az ajtó mögötti teret, építsünk polcos tárolót. Ha a mélység elegendő, használjuk kisszekrényként. Ha azonban csak 10-15 cm mélységű a tér, akasztós tárolót készíthetünk a fürdőköpenyeknek, míg az előbbin a tiszta törülközőket tárolhatjuk.

Nincs hely a pipereszereknek , szétszórva a mosdó környékét csúfítják.
Használjuk ki a válaszfalakban rejlő lehetőségeket, építsünk be falfülkéket. Ez a könnyűszerkezetes házban a tartógerendák közötti gipszkarton falba akár házilag is beépíthető, ám téglaházakban bontással járhat. A mosdó melletti teret kihasználva kiváló tárolási lehetőséget nyerünk az illatszereknek és a fogmosó poharaknak, tehermentesítve a mosdó pultját.

Nincs hely szennyeskosárnak.
A mosdó alatti térben kiváló megoldás a lebillenő ajtajú tároló, amely egy mozdulattal nyitható és zárható, és eltűnik a szennyes a szemünk elől.

Zuhanyzó vagy fürdőkád?
Kiváló megoldás a kombinált kád-zuhanyfülke kiépítése.

Nincs helye a fürdőlepedőknek és az arctörlőknek.
Használjunk nagyobb törölközőszárító radiátort, ami legyen a mosdó és a zuhany felől is hozzáférhető. Így egy helyen tárolhatók a törülközők, amit mindenhonnan el lehet érni.

Nagyméretű a fürdőszoba, de nincs hangulata.
Építtessünk akváriumot. A neonhalakkal teli medence mindenkit lenyűgöz. Az akvárium talapzatában helyet kaphat a tisztítópumpa, sőt – mérettől függően – helyet adhat a háztartási szereknek, törlő- és felmosórongyoknak, vödröknek.

Végül még egy tanács: vegyünk erőt magunkon, és szabaduljunk meg a kiürült illatszeres üvegektől, tégelyektől.

A fürdőszoba tervezésekor fontos tudnunk, hogy mekkora tér kell a beépítendő tárgyaknak. A mosdó saját igényelt terének szélessége minimum 120 cm. Ha ez megvan, nem verjük be semmibe a könyökünket mosakodás közben. Ahhoz, hogy fölé tudjunk hajolni, a faltól legalább 90 cm távolság szükséges. Sőt, hagynunk kell 30-40 cm helyet a mögöttünk elhaladni kívánó családtagnak is. A vécé és a bidé kényelmes használatához legalább 80 cm szélességű és 110 cm mélységű tér kell.

A kisebb fürdőszobai szekrények mélysége ne legyen kisebb 30-45 cm-nél, s használatukhoz számoljunk még +60 centis manipulációs teret. A polcok méretét a lehetőségek és igények szabják meg. Ha lehet, a mosógépet tegyük ki a fürdőszobából. Ha ez nem megoldható, akkor kalkuláljuk be, hogy a kezelőtérrel együtt legalább 120 cm mélység, és 50-65 cm szélesség a helyigénye.

Az egyes berendezések használatához szükséges terek természetesen átfedhetik egymást. Például a mosdó szabad oldaltere a vécé vagy a bidé fölé nyúlhat, vagy a mosógép is kezelhető a zuhany előteréből. A végleges méret tehát semmiképpen sem a bútorzat mechanikus összeadásából adódik. Kérjük ki képzett lakberendező segítségét, hogy fürdőszobánk ne csak szép, de praktikus és jól kihasznált legyen.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop