Az irodában is otthon vagyunk

Igazán szerencsés az, aki otthona elkülönített részében fogadhatja ügyfeleit. A külön bejáratú terek lehetővé teszik, hogy akár a ház egységét szolgáló, azzal azonos stílusú munkahely szülessen, vagy épp ellenkezőleg: az iroda nemcsak építészetileg, de hangulatában is elváljon az otthontól.

 

 

A Krea Kortárs Művészeti Iskola másodéves lakberendező szakos hallgatóinak munkáiból válogattunk, amelyekben ügyvédi irodát terveztek art deco, illetve szecessziós stílusban. Ez a stíluskorszak önmagában is a klasszikus polgári miliő közvetítője lehet, de korunk minimál dizájnjával társítva igencsak izgalmas lehetőségeket kínál.

 

A nagy múltú jogász szakma tekintélye vizuálisan is mindig megjelent azokban a belső terekben, ahol képviseltette magát. Mindannyiunk számára ismerős a kép: óriási bőrfotelek, amelyek a kényelmet szolgáltatják, hatalmas íróasztal, amely – bár elhelyezése a párbeszédre utal – mégis a tekintélyről, a hierarchiáról szól.

 

 

Loch Csilla különböző léptékű, gazdag virágmintázattal élénkíti az elegáns geometriát. A fekete-fehér és halványsárga csíkos tapéta, a faburkolatok négyzetes betétei mellett erőteljes organikus hatás dinamizálja a belső tereket. Az iroda és a család intim szférájának valamennyi helyisége stílusban tökéletesen összehangolt. Az eredeti századfordulós bútorok mai környezetben, a kortárs dizájnnal összehangolva, friss életérzést sugároznak. Érdemes megfigyelni, ahogyan a jellegzetes virágmotívum más-más formában, de visszaköszön a lámpaernyőn, a tapétán, a szőnyegben vagy az ebédlő mozaikján.

 

 

Kunos Zsófia a szerkesztett geometria jegyében rendezte be ügyvédi irodáját.

 

A négyzetrácsos felületeken metszően éles kubus formájú bútorok a pontosságot és precizitást sugallják. Egyetlen középen függesztett csillárt sem találunk, álmennyezetbe épített rejtett világítás deríti a helyiségeket. A fogadótér svédpadlója, az iroda intarziás faburkolata melegségével ellensúlyozza a kemény felületeket és az ívek hiányát.

Hernyes Szabina tervdokumentációja jól mutatja, hogyan lehet a klasszikus életérzés ízig-vérig kortárs. A visszafogott színvilág a sötét-világos kontrasztjára épül, amelyben csak egy-egy szín kap komolyabb szerepet. A monokróm jelleg tiszta, áttekinthető vizuális élményt nyújt, nagyvonalú eleganciát sugároz. Megszokott hangulati szerepén túl a színezés a funkciók elválasztásának is eszköze. A tárgyaló végletekig leegyszerűsített asztala mellett egészen eltérő formájú és háttámlájú székek foglalnak helyet, mintha csak arra utalnának, hogy mennyire különböző személyiségek azok, akik itt leülnek. A szemközti falhoz támasztott életnagyságú tükör arisztokratikus eleganciát kölcsönöz a helyiségnek, csakúgy, mint a lendületes ívekből felépített csillár. Minden helyiségben tekintélyes méretű karoslámpák világítanak, ugyanazt a nagypolgári életérzést közvetítve, mint a klasszikus formavilágot követő függönyözés.

Kiss Emese bevezető stíluskollázsaival azt a hangulatot valósítja meg, ami az art deco mai alkalmazásának ékes példája. Az erős fény-árnyék kontrasztra épülő fekete-fehér, az óarany és a barna jellegzetes színvilágát vonultatja fel. Az ügyvédi irodába illő, statikus bőrbútorokat jól ellenpontozzák a kecses vonalú székek. A rejtett világítást tartalmazó lépcsőzetes álmennyezet keménységét a dekoratív art deco mintavilág lágyítja.

Láthatjuk hát, ki-ki mást emelt ki e klasszikus szakmát övező látványarzenálból. A kreatív megoldásoknak helye van a mégoly hagyományos múltú berendezések újraalkotásában is.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop