Építés, felújítás

Társasházak és a házirend

Bár a notórius összeférhetetlenek ellen nem nyújt védelmet, ha házirend írja elő a legfontosabb magatartási szabályokat, az emberek nagy százalékban azonban önként követik előírásait. Ha e tárgyban van önkormányzati rendelet, a társasházban elég annak szabályait betartani, illetve kiegészíteni a hiányzó részekkel. Ahol azonban nincs ilyen szabályzat, ott kénytelen maga a társasház - azaz a tulajdonközösség közgyűlése - megalkotni. Ehhez nyújtunk segítséget írásunkban.

Kaláka építkezés korlátok között

Olyan építtető talán nincs is, aki ne élt volna meg számos hátborzongató történetet saját építkezésénél, az esetlegesen azt követő hosszú és reménytelen pereskedésnél (ha egyáltalán volt olyan személy, akit be tudott perelni). A nyáron hatályba lépett új kivitelezési szabályok - a szakszerűség érdekében, az építtetők jogait védve - egyebek között korlátok közé szorította a kalákát is. Összeállításunkban sorba vesszük a szabályozás legfontosabb új elemeit.

Rejtett tartalékok, avagy a padlásterek beépítése

A lakások privatizációja után az új tulajdonosok döbbenten szembesülnek a mellékesen nyakukba szakadt gondokkal: a tető beázik, a homlokzatról potyognak a tagozatok, a lépcsőfokok kimozdulnak, és balesetveszélyes az egész ház. A felújításhoz viszont pénzt kell teremteni. De honnan?

Építkezés - - szomszédos - buktatókkal

Az építtetőt nem tölti el nagy öröm, ha építési engedélyével szemben az arra jogosult jogorvoslattal él. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az építkezést nem kezdheti meg a jogorvoslati kérelem elbírálásáig, s ha a fellebbezést még bírósági felülvizsgálat is követi, az akár 2-3 évre is elnyújtja az építés kezdő időpontját. A bosszúságon túl mindez az építőanyagok áremelkedése miatt megduplázhatja a költségeket is, s ha ehhez még az építtető tudja, vagy úgy érzi, hogy a szomszédot kizárólag (természetesen a nyíltan ki nem mondott) anyagi haszonszerzés motiválta, elszabadulnak az indulatok.

A habarcs gyári előállítása

A habarcskészítés hagyományos módja igen munkaigényes, költséges eljárás. Ezt felismerve már a két világháború közötti években a legtöbb problémát okozó homlokzati vakolat készítéséhez megfelelő időtálló, ún. nemes vakolatot hoztak forgalomba (például Sempernova). A nemes vakolatot megfelelő minőségű alkotóanyagokból, üzemben állították elő, és ötven kilogrammos zsákokba csomagolva szállították a felhasználás helyére. A száraz keverékhez a felhasználáskor csak az előírt mennyiségű vizet kellett hozzákeverni. Az egykori nemes vakolat tehát a jelenleg kapható szárazhabarcsok ősének tekinthető.

A telekalakítás új szabályai

Aki házingatlant vásárol, gyakran találkozik ismeretlen fogalmakkal, mint nyeles telek, úszótelek, tömbtelek. Ugyanúgy fontos tudni azt is, hogy milyen eljárás során lehet kérni például a telekegyesítést, telekfelosztást, telekhatár-rendezést. Az építési szezon kezdetekor a témát azért sem haszontalan dolog górcső alá venni, mert a telekalakításról a tavalyi év novembere óta új jogszabály rendelkezik. Főbb szabályait az alábbiakban ismertetjük.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Az új budapesti Duna-híd

Eredményt hirdettek az új budapesti Duna-híd megtervezésére kiírt nemzetközi pályázaton, az első díjat az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve kapta. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb. Eredményt hirdettek az új budapesti Duna-híd megtervezésére kiírt nemzetközi pályázaton, az első díjat az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve kapta. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb. Komoly elismerés Budapestnek, hogy a tervpályázatra a tapasztalt magyar irodák mellett a világ vezető tervezői közül is többen jelentkeztek – mondta az eredményhirdetésen Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Hozzátette: a budapesti hidakon egy nap alatt több mint 600 ezer jármű és többszázezer ember kel át, a belvárosi szakasztól eltérően a város déli szakaszán nincs elég átkelési pont. Csepel és Budapest egyesülése óta – azaz immár közel 70 éve – nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület között – mutatott rá. Csepel mint Budapest egyik aranytartaléka fejlődésének feltétele a Budával és a szomszédos kerületekkel való gyors és közvetlen összeköttetés megteremtése – jelentette ki. Az új híd közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között. Fontosnak nevezte, hogy az új híd megfelelő kapacitású, ahhoz szervesen kapcsolódó közúti hálózathoz csatlakozzon. Tarlós István elmondta, hogy a várható forgalmi változásokról készült hatástanulmány adatai szerint az új híd megépülésével naponta több mint 30 ezer gépjárművel csökkenhet a belvárosi hidak, valamint napi csaknem 8 ezer autóval az Üllői út forgalma. Egy új, déli körgyűrű alakul ki, a kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három sávos új közlekedési korridor jön létre Buda és Pest között – tette hozzá. A bírálóbizottság döntésénél főbb értékelési szempont volt a hasznosság és az esztétika mellett az innováció, a szerkezeti hatékonyság, a karbantarthatóság és nem utolsósorban a költségek optimalizálása. Tarlós István hangsúlyozta, hogy az új Duna-híd meghatározó eleme lesz a városképnek, a gyakorlati hasznon túl művészi értékével is jelképezni fogja a XXI. századi Budapestet. Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az eredményhirdetésen úgy fogalmazott: Budapest csak akkor tud egy város lenni, akkor tud működni, ha hidak ívelik át a folyót, Duna nélkül, hidak nélkül nincs Budapest. Kitért rá, hogy átlagosan 20-25 évente épül – felváltva északon és délen – új dunai átkelő Budapesten, legutóbb 1995-ben a Rákóczi, 2008-ban pedig a Megyeri híd. Kitért rá, hogy a nemzetközi pályázatra 17 hídtervező építész- és mérnöki irodát hívtak meg, a pályázat nagy sikerrel zárult. Az első helyezett tervezővel szerződést kötnek, ezután indul a teljes és részletes tervezési munka, majd az engedélyek beszerzése, ami várhatóan 2-3 évet fog igénybe venni. Fotó: Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda első díjat nyert pályaműve - az új híd látványterve budapest.hu  

Formabontó mesterterv Makaóban

A Zaha Hadid Architects Morpheus nemrég átadott szállodája Makao városának megvalósult álmai közé tartozik. A Morpheus szálló esetében hiába keresünk hagyományos értelembe vett vázszerkezetet, határoló falazatot, de találunk helyette szabadon áramló teret, „kitinvázat”, optimális elrendezést, és szobrászati formavilágot. A Zaha Hadid Architects Morpheus nemrég átadott szállodája Makao városának megvalósult álmai közé tartozik. A Morpheus szálló esetében hiába keresünk hagyományos értelembe vett vázszerkezetet, határoló falazatot, de találunk helyette szabadon áramló teret, „kitinvázat”, optimális elrendezést, és szobrászati formavilágot. A 40 emeletes épület két magból áll, amelyek a pódiumon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, majd elkülönülve s felfelé haladva, a tetőtéri szinten újra összekapcsolódva eggyé olvadnak. A magasba törekvő projekt ablakai a hagyományos kínai jade-faragási technikákra emlékeztetnek. Az üveg és az északi és a déli homlokzatokat összekötő három lyuk az épületen belül egyedi tereket hoz létre. A saroklakosztályok mind a belső átriumra, mind a városra nyíló kilátással rendelkeznek. A szállodában összesen 770 vendégszoba, s lakosztály találhat. A nagyteljesítményű üvegezés kirekeszti a napenergia jó részét, és a speciális kitinváz a jade-faragás-szerinti technológiát követve a megdermedést követően kellő árnyékolást biztosít. Ahelyett, hogy hűvös lenne azonban az egész átriumban, csak egyes zónáknál használnak lokalizált légkondícionálást, mint például a társalgókban és az éttermekben. {igallery id=4799|cid=961|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Fotókon a Ludovika Campus

Négy kategóriában, mintegy 700 pályamű született a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja fotópályázatán, amelyen a résztvevőknek a Ludovika Campus épületeit, az Orczy-kertet és az egyetemi életet kellett bemutatni. A legjobb pályázatokat ünnepélyes keretek között díjazta a zsűri, az NKE új oktatási épületében rendezett eseményen, amelyen magazinunk két fotósa is előkelő helyen végzett, Palkó György és Holló Hunor nyerte az Építészeti fotók kategóriáját. Négy kategóriában, mintegy 700 pályamű született a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja fotópályázatán, amelyen a résztvevőknek a Ludovika Campus épületeit, az Orczy-kertet és az egyetemi életet kellett bemutatni. A legjobb pályázatokat ünnepélyes keretek között díjazta a zsűri, az NKE új oktatási épületében rendezett eseményen, amelyen magazinunk két fotósa is előkelő helyen végzett, Palkó György és Holló Hunor nyerte az Építészeti fotók kategóriáját. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megújuló Ludovika Campusát idén márciusban vehették birtokba az egyetemi polgárok. A városfejlesztés részeként újjászületett és 10 hektárral nagyobb lett Belső-Pest legnagyobb közparkja, a korábban nagyon rossz állapotban lévő Orczy-park is. Egy olyan, a lakosság által díjmentesen használható közpark jött létre, ahol a többi között sportpályák, játszótér, valamint egy pihenésre is szolgáló nagy zöldterület várja a lakosokat. A fotópályázatra négy kategóriában lehetett nevezni: épületfotókat, sorozatokat, valamint a hely szellemét és az egyetemi életet megörökítő alkotásokat lehetett beküldeni. A bíráló bizottság tagjai között volt a többi között Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár, Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Skardelli György építész is. Nyertes pályaművek: www.ludovikafotopalyazat.hu