Építés, felújítás

Lakóparkok reflektorfényben

Lassan tíz éve, hogy hazánkban megépült az első lakópark, és ez a szegmens még az ingatlanpiac stagnálása idején is növekszik. Az utóbbi időben sem veszítettek népszerűségükből a lakóparkok, - csak" megfelelő eladási technikára van szükség. Az árak Pesten és a vidéki városokban 270-340 ezer forint közöttiek, Budán ez jellemzően 340-500 ezer forint négyzetméterenként

A szomszédjog szabályai

A szomszédok békés egymás mellett élése bonyolult viszonyrendszert jelent. Bár a tulajdonjog összetett jogosítványokból áll, mégsem abszolút jog. Vagyis nem teljesen igaz a mondás, hogy - az én házam az én váram?. A Polgári Törvénykönyv szabálya szerint ugyanis sem a birtoklás, sem a rendelkezés jogát nem gyakorolhatja a tulajdonos mások, így különösen a szomszédok szükségtelen zavarásával, vagy jogaik gyakorlásának veszélyeztetésével. Rovatunkban egy gyakorló polgári peres bíró foglalja össze a főbb szomszédjogokat.

Az építési vállalkozói szerződésről - ahogy a bíró látja

Az építkezésekkel kapcsolatos bírósági pereket vagy az építtető, azaz a megrendelő kezdeményezi, vagy a vállalkozó. A jogvitának számtalan oka lehet, s ilyenkor a bíróság a Polgári Törvénykönyv vállalkozási, illetve építési vállalkozási szerződéseinek szabályait vesz alapul (Ptk. XXXV. Fejezete). Ez rögzíti ugyanis a felek jogait és kötelezettségeit. Gyakorló bíró szerzőnk sorozata az alapvető tudnivalókat tartalmazza. A legfontosabb tanács: a szerződéseket mindig írásban kössük meg.

Hol dobogjon -

A konyha a ház szíve - mondják. Aki házat épít, átépít, újjáépít, először a család életének központi színhelyét, a konyhát képzeli maga elé. De hol is legyen a konyha - Mekkora az ideális mérete - Mikor kell a berendezéséről dönteni - Több ezer hazai konyha építését és berendezését kísérte végig az a szakember, akitől a válaszokat kaptuk: Kabdebó Péter. A megbeszéléshez csatlakozott felesége, Kabdebó Magdolna is, aki konyhastúdiójukban elsőként találkozik a megrendelői igényekkel.

Hogyan olcsóbb az ingatlan átruházása -

Bizonyára sokan gondolkoztunk már azon, hogy lakásunkat gyermekünkre kellene átíratni. Az is biztos, hogy szándékunktól azért álltunk el, mert - a papírügyek intézésének bonyolultságán túl - nem voltunk tisztában ennek anyagi vonzatával, az átruházással kapcsolatban fizetendő illeték mértékével, a vonatkozó illetékszabályokkal. Az illetékkódex, az adózás rendjéről szóló és a polgári jog szabályai alapján megpróbálunk néhány ötletet adni arra, hogy az ügyletet hogyan lehet olcsóban véghezvinni.

Zongora, ház, dezodor

A Családjogi törvény rendelkezése szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házasság élet-közösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. A házastársi vagyonközösség két legfontosabb eleme: a házassági kötelék és a házastársi életközösség létrejötte és fennállása.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

A világ leghosszabb üveg függőhídja

Kínában több helyütt méreteiben egymásra licitáló látványhidak csábítják a látogatókat, leghíresebb közöttük a másfél éve átadott Csangcsiacsie Nemzeti Parkban található. A hat méter széles, négyszázharminc méter hosszúságú híd 218 méteres magasságban ível át egy szakadékot, és az adrenalin szint fokozása érdekében lágyan kileng a látogatók alatt. Kínában több helyütt méreteiben egymásra licitáló látványhidak csábítják a látogatókat, leghíresebb közöttük a másfél éve átadott Csangcsiacsie Nemzeti Parkban található. A hat méter széles, négyszázharminc méter hosszúságú híd 218 méteres magasságban ível át egy szakadékot, és az adrenalin szint fokozása érdekében lágyan kileng a látogatók alatt. A látványhídról csodálatos panoráma tárul a hegyekkel, vízesésekkel, ősi városokkal és templomokkal tarkított Hunkjaku vidékre. Egy izraeli építész, Haim Dotan kapta a megbízatást, amelyhez 1077 darab, egyenként 4 centiméter vastag üvegtáblából állították össze a 99 kilenc darab, több réteg edzett üvegből álló lapot, majd kemény törés- és terheléspróbának vetették alá. A teszt résztvevői kalapáccsal verték az üveget, természetesen a megfelelő biztonsági intézkedések mellett, majd egy utasokkal teli kéttonnás terepjáró is átment a hídon. És persze végeztek jó néhány más vizsgálatot is az átadás előtt. A rekordhosszúságú híd egyébként három és félszer több terhet bír el, mint amennyit a kínai szabványok megkövetelnek: akár háromezren is tartózkodhatnának rajta, de egyszerre legfeljebb 600 embert engednek csak fel rá. Az építmény tehát elvileg biztonságos, tériszonyosoknak azonban nem biztos, hogy kellemes élményt jelent átsétálni rajta. Aki esetleg útközben ijed meg a magasságtól, átléphet a híd valamelyik szélére, és fémen sétálhat üveg helyett. Az építtető helyi turisztikai vállalat szerint eleve úgy tervezték, hogy a közepe felé haladva kissé kilengjen a látogató alatt, fűszerezve a különleges látványt. {igallery id=4799|cid=924|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Idősfa-átültető géppel sikeresebb

Tavaly decemberben állt munkába a FŐKERT Nonprofit Zrt. professzionális idősfa-átültető gépe, amellyel akár 30 cm törzsátmérőjű fákat is sikeresen ki lehet emelni, majd szállítást követően el lehet ültetni a már előkészített új termőhelyükre, biztosítva ezzel a fák megmaradását. Tavaly decemberben állt munkába a FŐKERT Nonprofit Zrt. professzionális idősfa-átültető gépe, amellyel akár 30 cm törzsátmérőjű fákat is sikeresen ki lehet emelni, majd szállítást követően el lehet ültetni a már előkészített új termőhelyükre, biztosítva ezzel a fák megmaradását. Az idősfa-átültetés több évszázadra visszatekintő fásítási módszer, amelyet régen fáradságos kézimunkával, nagy hibaszázalékkal végeztek. Mára viszont gépesítették a feladatot, a fák megmaradási aránya pedig elérte a 90 százalékot. A FŐKERT Nonprofit Zrt. gépparkja most egy nagyteljesítményű idősfa-átültető géppel bővült. Annak érdekében, hogy minél több városi fa megmenthető legyen, a FŐKERT Nonprofit Zrt. egy professzionális idősfa-átültető gép beszerzését valósította meg. A FŐKERT Nonprofit Zrt. beruházását, amelyet európai uniós közbeszerzési eljárás keretén belül folytatott le, a Fővárosi Önkormányzat fejlesztési megállapodás keretén belül finanszírozta. A most beszerzett és átadott faátültető géppel a FŐKERT Nonprofit Zrt. magas szakmai színvonalú technológiát tudhat magáénak, amelynek alkalmazásával költséghatékonyan fogja tudni végrehajtani az idősfa átültetést. A több mint 7 tonnás professzionális fakiszedő adapter, egy négytengelyes speciális, terepmunkára is alkalmas teherautóra került felszerelésre, melynek segítségével akár a 8 tonna tömegű kiemelt fák is könnyen mozgathatóak parkokon belül sokszor igen kis helyeken, kedvezőtlen terepviszonyok közepette, valamint a városi forgalomban is. Az ültetőkanál, így a földlabda legnagyobb mérete pedig több mint három köbméter. FŐKERT Nonprofit Zrt. Fotó: Szabó Zoltán FŐKERT Nonprofit Zrt.

Megújul a Múzeumkert

Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után, 2018. januárban kezdődnek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után, 2018. januárban kezdődnek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. A 2016 májusában kiírt pályázatra 12 pályamunka érkezett. Az ötletpályázat díjazására fordítható 6 millió forintos összegből hat elképzelést díjazott a bírálóbizottság. A Magyar Nemzeti Múzeum által a Múzeumkert rehabilitációjára kiírt ötletpályázaton az első díjat a TÉR-TEAM Kft. nyerte (Szabó Gábor, Szende András, Juhász Kristóf Attila, Győre Viola, Orbán Nóra) a pályamű alaposan kidolgozott vizsgálati és elemző részének értékei és a terv harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan átgondolt, a kiírásnak leginkább megfelelő elképzeléseknek köszönhetően. A komplex rekonstrukció célja a kert történeti hitelességű helyreállítása és korszerű, többfunkciós belvárosi közhasználatú zöldfelület kialakítása. A munkálatok során megújulnak a közművek, a sétányok és a műemléki főépülethez illeszkedő gyalogos burkolatok létesülnek. A meglévő faállomány lehető legteljesebb megtartása és növényápolása mellett – növény-egészségügyi szakvélemény alapján – 38 db életveszélyes, elöregedett fa kivágására és 25 darab nagyméretű fa ültetésére kerül sor. A meglévő, érdemi használaton kívüli út- és térburkolatok részbeni elbontásával, átalakításával 8200 négyzetméter teljesen megújított növényfelület jön létre. Az ültetendő fák között több növényritkaság is szerepel, ezek erősítik a kert történeti hangulatát (vörös juhar, ginkgo, magnólia). A teljes közműhálózatot érintő felújítási munkák nagyságrendjét érzékelteti, hogy csaknem 3 km hosszú új víz-és csatornacső épül, megújul a teljes elektromos hálózat, WiFi-hálózat és kerti öntözőhálózat is készül. A projekthez kapcsolódóan restaurálják a kert szobrait és az Arany János szobor teljes megújítására is sor kerül a talapzattal együtt. Az Arany János szobor-csoport a március 15-i állami ünnepségre elkészül. A munkálatok során a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai folyamatosan látogathatók, a teljes kertrekonstrukció a nyár végéig fejeződik be.