Drágább lesz a tulajdoni lap

A földhivatali szolgáltatások díjának emelését tervezi a kormány. 10 %-kal drágulhat januártól a tulajdoni lap, így várhatóan 6250 forintot kell majd fizetni érte.

 

 

2010-től ráadásul már csak hiteles tulajdonilap-másolatot lehet kérni, mivel a jóval olcsóbb, nem hiteles, papíralapú tulajdoni lap megszűnik. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, hogy erre már nincs szükség a jövőben, mert a nem hiteles másolatokat leginkább az ügyvédek, illetve államigazgatási szervek használták, ők pedig a központi programon keresztül a jövőben is hozzáférhetnek.

Szűkíti a kabinet a díjmentes kört is, erre a jövőben már csak a Magyar Állam, az egyházak, illetve a közhatalmi feladatokat ellátó szervezetek lesznek jogosultak.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop