Végy papírt és ceruzát!

Mire érdemes odafigyelni, mielőtt belefogunk jövendőbeli otthonunk keresésébe – Következzen itt néhány jó tanács, amely – bízunk benne – átsegít az esetleges buktatókon, és élvezetessé teszi az elkövetkező évek színterének felkutatására fordított időt.

 

 

Első lépésként tehát végy papírt, ragadj a tollat, és jegyezz fel mindent, ami eszedbe jut! Melyek lehetnek a legfontosabb kérdések?

 

Mennyire komoly a vásárlási szándék –
Ha csak fontolgatjuk, hogy vegyünk-e valamit, netán az áraktól tesszük függővé, elég csak egy-két ingatlant megnéznünk ebből a célból.

Akad-e olyan tényező, amely befolyásolja a jövőbeni otthon hollétét?
Nem árt figyelembe venni a felnőttek munkahelyének, a gyerekek iskoláinak, óvodáinak, nagyszülők, gyerekek lakhelyének közelségét. Akad, aki valamilyen környékhez ragaszkodik. Nekik sem haszontalan elsétálni más kerületekbe, hiszen nem biztos, hogy a megfelelő paraméterű otthont pont ott találják meg, ahol előre elképzelték. Jó, ha tudjuk, menynyi pénzt szánunk a vásárlásra, mert nemegyszer ugyanazért az összegért, amennyiért a belvárosban egy lakást vehetnénk, valamely peremkerületben már családi házhoz juthatunk. Döntés kérdése, mi a fontosabb: a belváros közelsége, vagy egy kis többletutazás nap mint nap a munkahelyre, de kertes házból.

Milyen infrastruktúrájú helyre van szükségünk –
Ha nincs autónk, nem hátrány, ha posta, orvosi rendelő, bevásárlási lehetőség, iskola, óvoda, tömegközlekedési eszköz a közelben van. Ha van autónk, megoldandó feladat a parkolás, tárolás.

Melyek az áhított ház, lakás legfőbb ismérvei –
Lehet, hogy felújított házban keresünk felújítandó lakást, amelyet majd saját ízlésünk szerint alakíthatunk át, esetleg igénybe véve lakberendező segítségét is, aki konkrétan a mi szempontjainknak megfelelően szabja testre jövendőbeli otthonunkat. Van, akinek fontosabb, hogy a megvásárlandó lakás legyen a megfelelő komfortfokozatú, és abban csak a tisztasági festésre legyen szükség. Előfordulhat, hogy mindkettő egyformán fontos: felújított házban felújított lakást találni. A célirányos keresés érdekében mindezeket a legelején érdemes tisztázni, elejét véve a hiábavaló fáradozásnak.
Mely épületeket részesítjük előnyben – Ha téglából épültet keresünk, ha a csúsztatott zsalus is megfelel, vagy inkább a panelt részesítjük előnyben, ezt mind jegyezzük fel! Ha nem szeretjük a körfolyosót, vagy ellenkezőleg: a zárt lépcsőház nyomaszt, ne feledkezzünk el rákérdezni vagy elmondani a segítségünkre siető ingatlanközvetítőnek. Felesleges járkálástól kíméljük meg így magunkat.

Emeleti lakást keresünk vagy földszintit –
Fontos, hogy legyen lift a házban vagy nem – Van, aki esetleges egészségi problémái miatt inkább az alacsonyabb szinteken keresgél, más pedig napi edzésként fogja fel, hogy a legfelső emeletre is lift nélkül rohan fel. Sőt, azt sem szereti, ha dübörögnek a feje felett.

Milyen legyen a lakás fekvése –
Van, akit egy forgalmas utca zaja sem tud eltéríteni attól a meggyőződésétől, hogy élni csakis utcai fekvésű lakásban lehet. Mások pedig a belvárosban is meglelik a nyugalmukat egy udvarra vagy belső kertre néző csendes lakkal.
Ha későn kelőek vagyunk és nem szeretjük, hogy a felkelő nap első sugarai pont a mi szemünkben kezdjék meg reggeli táncukat, ne válasszunk keleti fekvésű lakást!
Ha a listánk végére értünk, tekintsük át még egyszer, és egy szövegkiemelővel húzzuk ki azokat a paramétereket, amelyeknek a keresendő ingatlannak mindenféleképpen meg kell felelnie, és hagyjuk kijelöletlenül azokat, amelyeknél esetleges kompromisszumra vagyunk hajlandóak.
És most, hogy az első feladaton sikeresen túljutottunk, vegyük magunkhoz bozótvágó késünket, és vágjunk neki a dzsungelnek! Ha ezt egyedül tesszük, ügyeljünk az aranyszabályra: egy napon legfeljebb három ingatlant nézzünk meg! (Egy jó ingatlanközvetítő nem is fog egyszerre többet megmutatni ennél!) A negyediknél az ember már annyira összezavarodik, hogy nem lesz képes rendszerezni, mit is látott aznap.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop