Mit is tudhat egy intelligens nyílászáró?

Mit is tudhat egy intelligens nyílászáró?

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Az intelligens otthon alapvető funkciója, hogy szenzorok sokaságával és internetkapcsolattal élhetőbbé és energiatakarékosabbá tegyük otthonunkat, mindennapjainkat. Már csak néhány év választ el minket attól, hogy hétköznapi használati tárgyaink is „okossá” váljanak. Szakemberek szerint tíz év, és nem lehet majd olyan hűtőszekrényt, ajtót, ablakot kapni, amit ne lehetne internetre kötni, például hogy a hűtőszekrény szinkronizáljon telefonunk bevásárló listájával.

mitistudhategyintelligensnyilaszar 720


De maradjunk inkább a földön, és lássunk néhány olyan példát, ami már a jelen, amelyekkel egy jól átgondolt, a jövő változásaira is figyelő ház, lakás építésekor érdemes számolnunk. Persze azért nemcsak otthonunkat kell intelligensé tenni, hanem szürkeállományunkat is trenírozni kell, hogy el ne szaladjon mellettünk a technika! Hisz telefonunk már most is tele van érzékelőkkel.

Intelligens ajtózár
Várhatóan a telefonjaink még jobban hozzánk nőnek, és életünk elválaszthatatlan részei lesznek: ezzel fizetünk majd, ezzel lépünk be a munkahelyünkre, azaz telefonjainkkal azonosítjuk magunkat. Ez az azonosítás az otthonunkban is fontos lehet, hiszen ha azt akarjuk, hogy lakásunkba csak mi juthassunk be, de mi egyszerűen, akkor már itt is van a megoldás. Hasonlóan, mint ahogy az autók jelentős részénél, van kulcs nélküli bejutás, tehát lakásunkat is felszerelhetjük ilyen zárral. Az okos zár lehetővé teszi, hogy ne hordozzunk kulcscsomókat, hanem, ha mi állunk az ajtó előtt, a zár azonosítson bennünket, és már nyissa is az ajtót, hogy a csomagokkal kényelmesen besétálhassunk az előszobába. Persze ennek vannak más előnyei is, például beállíthatjuk azt is, hogy a takarítónő csak az előre megbeszélt időpontban tudjon bejönni.

Intelligens ablakfóliák, redőnyök
Léteznek olyan átlátszó fóliák, amelyek szükség szerint képesek változtatni átlátszóságukat. Ezeknek alapvetően inkább irodai funkciójuk van, de a hálószobán és a fürdőszobán igazán jól tud jönni egy ilyen funkció. S ha már a sötétítésnél tartunk, akkor a redőnyök és mozgatható árnyékolók elektromos mozgatásával, valamint sok-sok napfény-, hő-, szél-, páraérzékelővel megspékelve igazán okos rendszert építhetünk ki nyílászáróinkon, amelyek optimálissá teszik lakásunk megvilágítását, figyelnek a viharokra, javítják az épület hőkomfortját, ,és nem utolsósorban a biztonsági rendszerrel összekötve, segíthet a betolakodók távoltartásában, lefekvésünket és ébredésünket is segítheti az intelligens redőnyrendszer.

mitistudhategyintelligensnyilaszar 1
Ablakok okosan
Az okosított ablakok Japánból indultak ki, ahol már régi hagyománya van a miniatürizálásnak. A hővisszanyerős lakásszellőztető berendezések és a páraérzékelős ablakszellőzők egyesítésével olyan különlegesen megépített tokszerkezetet képesek készíteni, amiben egy komplett hővisszanyerős szellőztető berendezés kap helyet. A miniatűr alkatrészek tartalmaznak zajtalan ventilátort és milliméteres hővisszanyerőt, az egész konstrukciónak csak a hatásfoka nem parányi. A különleges tokszerkezetek nemcsak beépített gépészeti berendezéseket tartalmazhatnak, hanem minimál stílusú lakásunkhoz még az ablakainkat is úgy illeszthetjük, hogy a keretek és az ablaküveg síkban találkozzon egymással, ezzel emelve a lakás dizájnját. A funkcionalitás mellett egyre inkább a letisztult formáké a jövő, és persze egyre kisebb keretek és nagyobb üvegek jönnek divatba. A jövőben a hagyományos vasalatok is eltűnnek, a különböző mechanizmusok beköltöznek a keretbe, az ablakok láthatatlan résszerű zárószerkezetekkel záródnak majd, megkönnyítve ezzel a tisztítást, növelve beáramló fény mennyiségét. A vékonyabb keretek és kisebb méretek nem mehetnek a hőszigetelés rovására, ezért a szerkezetek még több kamrát és kevesebb merevítő acélbetétet fognak tartalmazni, ami a szerkezetek merevségének másfajta javításához vezet. Ha a merevítők kimaradnak a szerkezetből, akkor a többrétegű üvegek fizikai tulajdonságait kell a jó merevség érdekében felhasználni. Ezt pedig ragasztással lehet elérni, azaz az ablakkeret és a benne levő akár 5 rétegű üveg egy egységet képez, így az ablak betörése esetén majd az egész nyílászárót cserélni kell.

Kijelző vagy napelem?
Amennyiben az ablak nem egy fából készült keret és egy külön gyárban készített üveg kényszerházasságából születik, hanem gondos kezek egy termékként kezelik, akkor már ott tartunk, hogy ablakunk nem sokban különbözik egy mobiltelefontól. A keret és üveg síkillesztése, a maximális üvegfelület, a vasalat elrejtése révén az ablak ránézésre sem sokban különbözik egy túlméretes táblagéptől, hát akkor már adja magát. hogy használjuk is ki ezeket a lehetőségeket további csodák beépítésére. Az ablaküvegek közötti fóliáknak már nemcsak behatolásvédelmi szerepe lesz, az új átlátszó napelemek és átlátszó kijelzők és más fóliák révén okosan képesek a bejutó hő és fény mennyiségét szabályozni, energiát termelni vagy éppen sötétíteni, mikor éppen mire van szükség. Ezek a különleges fóliák akár fűtőtestként is működhetnek, nagy felületük révén jó hatékonyságú elektromos fűtést tudnak biztosítani, így egy nagyobb üvegportál nyáron napelemként, esti időszakban függönyként, téli napokon fűtőtestként üzemelhet.

Modern stílus, modern küszöb
A minimál dizjn manapság mindent visz: egyszerű, elegáns vonalak, letisztult formák, nagyméretű síkfelületek, az ilyen terekben nincs helye a felületeket megtörő küszöböknek. Pedig egy küszöb sokszor bizony jól jön! Biztosítja az ajtók jó hang- és hőszigetelő képességét, megakadályozza a szellőzést és egyben a szagok áramlását is. Ezen funkciók legalább egyike minden ajtónál fontos tulajdonság. A látható küszöb eltüntetése viszont nemcsak az építészek szépérzékéből adódik, hanem sokunknak gyűlik meg vele a baja, amikor megakad benne a háromkerekű kisbicikli, vagy harmincharmadszor is elesünk benne. A legtöbb ilyen problémára az automata küszöb a megoldás. Ezek az ajtóba épített szerkezetek a nyílászárók alján csak akkor kerülnek elő, amikor az ajtó bezáródik, akkor viszont betölti mind a lég-, szag-, fény- és hőáramlás zárását, kinyitva pedig kecsesen visszahúzódik, és máris akadálytalanul gurulhat a kisbicikli az egész lakásban.

 

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Az új budapesti Duna-híd

Eredményt hirdettek az új budapesti Duna-híd megtervezésére kiírt nemzetközi pályázaton, az első díjat az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve kapta. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb. Eredményt hirdettek az új budapesti Duna-híd megtervezésére kiírt nemzetközi pályázaton, az első díjat az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve kapta. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb. Komoly elismerés Budapestnek, hogy a tervpályázatra a tapasztalt magyar irodák mellett a világ vezető tervezői közül is többen jelentkeztek – mondta az eredményhirdetésen Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Hozzátette: a budapesti hidakon egy nap alatt több mint 600 ezer jármű és többszázezer ember kel át, a belvárosi szakasztól eltérően a város déli szakaszán nincs elég átkelési pont. Csepel és Budapest egyesülése óta – azaz immár közel 70 éve – nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület között – mutatott rá. Csepel mint Budapest egyik aranytartaléka fejlődésének feltétele a Budával és a szomszédos kerületekkel való gyors és közvetlen összeköttetés megteremtése – jelentette ki. Az új híd közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között. Fontosnak nevezte, hogy az új híd megfelelő kapacitású, ahhoz szervesen kapcsolódó közúti hálózathoz csatlakozzon. Tarlós István elmondta, hogy a várható forgalmi változásokról készült hatástanulmány adatai szerint az új híd megépülésével naponta több mint 30 ezer gépjárművel csökkenhet a belvárosi hidak, valamint napi csaknem 8 ezer autóval az Üllői út forgalma. Egy új, déli körgyűrű alakul ki, a kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három sávos új közlekedési korridor jön létre Buda és Pest között – tette hozzá. A bírálóbizottság döntésénél főbb értékelési szempont volt a hasznosság és az esztétika mellett az innováció, a szerkezeti hatékonyság, a karbantarthatóság és nem utolsósorban a költségek optimalizálása. Tarlós István hangsúlyozta, hogy az új Duna-híd meghatározó eleme lesz a városképnek, a gyakorlati hasznon túl művészi értékével is jelképezni fogja a XXI. századi Budapestet. Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az eredményhirdetésen úgy fogalmazott: Budapest csak akkor tud egy város lenni, akkor tud működni, ha hidak ívelik át a folyót, Duna nélkül, hidak nélkül nincs Budapest. Kitért rá, hogy átlagosan 20-25 évente épül – felváltva északon és délen – új dunai átkelő Budapesten, legutóbb 1995-ben a Rákóczi, 2008-ban pedig a Megyeri híd. Kitért rá, hogy a nemzetközi pályázatra 17 hídtervező építész- és mérnöki irodát hívtak meg, a pályázat nagy sikerrel zárult. Az első helyezett tervezővel szerződést kötnek, ezután indul a teljes és részletes tervezési munka, majd az engedélyek beszerzése, ami várhatóan 2-3 évet fog igénybe venni. Fotó: Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda első díjat nyert pályaműve - az új híd látványterve budapest.hu  

Formabontó mesterterv Makaóban

A Zaha Hadid Architects Morpheus nemrég átadott szállodája Makao városának megvalósult álmai közé tartozik. A Morpheus szálló esetében hiába keresünk hagyományos értelembe vett vázszerkezetet, határoló falazatot, de találunk helyette szabadon áramló teret, „kitinvázat”, optimális elrendezést, és szobrászati formavilágot. A Zaha Hadid Architects Morpheus nemrég átadott szállodája Makao városának megvalósult álmai közé tartozik. A Morpheus szálló esetében hiába keresünk hagyományos értelembe vett vázszerkezetet, határoló falazatot, de találunk helyette szabadon áramló teret, „kitinvázat”, optimális elrendezést, és szobrászati formavilágot. A 40 emeletes épület két magból áll, amelyek a pódiumon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, majd elkülönülve s felfelé haladva, a tetőtéri szinten újra összekapcsolódva eggyé olvadnak. A magasba törekvő projekt ablakai a hagyományos kínai jade-faragási technikákra emlékeztetnek. Az üveg és az északi és a déli homlokzatokat összekötő három lyuk az épületen belül egyedi tereket hoz létre. A saroklakosztályok mind a belső átriumra, mind a városra nyíló kilátással rendelkeznek. A szállodában összesen 770 vendégszoba, s lakosztály találhat. A nagyteljesítményű üvegezés kirekeszti a napenergia jó részét, és a speciális kitinváz a jade-faragás-szerinti technológiát követve a megdermedést követően kellő árnyékolást biztosít. Ahelyett, hogy hűvös lenne azonban az egész átriumban, csak egyes zónáknál használnak lokalizált légkondícionálást, mint például a társalgókban és az éttermekben. {igallery id=4799|cid=961|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Fotókon a Ludovika Campus

Négy kategóriában, mintegy 700 pályamű született a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja fotópályázatán, amelyen a résztvevőknek a Ludovika Campus épületeit, az Orczy-kertet és az egyetemi életet kellett bemutatni. A legjobb pályázatokat ünnepélyes keretek között díjazta a zsűri, az NKE új oktatási épületében rendezett eseményen, amelyen magazinunk két fotósa is előkelő helyen végzett, Palkó György és Holló Hunor nyerte az Építészeti fotók kategóriáját. Négy kategóriában, mintegy 700 pályamű született a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja fotópályázatán, amelyen a résztvevőknek a Ludovika Campus épületeit, az Orczy-kertet és az egyetemi életet kellett bemutatni. A legjobb pályázatokat ünnepélyes keretek között díjazta a zsűri, az NKE új oktatási épületében rendezett eseményen, amelyen magazinunk két fotósa is előkelő helyen végzett, Palkó György és Holló Hunor nyerte az Építészeti fotók kategóriáját. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megújuló Ludovika Campusát idén márciusban vehették birtokba az egyetemi polgárok. A városfejlesztés részeként újjászületett és 10 hektárral nagyobb lett Belső-Pest legnagyobb közparkja, a korábban nagyon rossz állapotban lévő Orczy-park is. Egy olyan, a lakosság által díjmentesen használható közpark jött létre, ahol a többi között sportpályák, játszótér, valamint egy pihenésre is szolgáló nagy zöldterület várja a lakosokat. A fotópályázatra négy kategóriában lehetett nevezni: épületfotókat, sorozatokat, valamint a hely szellemét és az egyetemi életet megörökítő alkotásokat lehetett beküldeni. A bíráló bizottság tagjai között volt a többi között Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár, Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Skardelli György építész is. Nyertes pályaművek: www.ludovikafotopalyazat.hu