Édes ajándékok

Adni nagyon jó, szeretettel, szívből. Látni a másik arcán az örömöt, és hogy tudja, amit kapott, azt mi készítettük. Adni, és ezzel boldog pillanatokat szerezni az ünnep legcsodálatosabb része. Gasztro-bloggerként természetesen az édes ajándékokra szavazok, mutatunk is néhány könnyen elkészíthető, isteni kekszet és bonbont!

Kókuszos kifli

A hozzávalókat keverjük jól össze, majd töltsük meg a formákat a tésztával. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben 5-10 perc alatt süssük meg. Formák hiányában kis tésztahalmokat sorakoztassunk sütőpapírra.

Hozzávalók: * 120 g kókuszreszelék * 100 g porcukor * 1 tojás * 1 tojás sárgája

Narancsos linzer

A lisztet, a porcukrot, a vaníliát és a narancsaromát vagy narancs héjat összekeverjük. (A Lecker’s narancsaroma igazi narancsolaj, természetes és valódi narancsízt ad.) Hozzáadjuk a tojássárgát és a hideg vajat, és jól összekeverjük. Egy-két órán keresztül pihentetjük a hűtőben, majd kinyújtjuk, kiszaggatjuk, és 190 Celsius-fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.

Hozzávalók: * 300 g liszt * 200 g vaj * 100 g porcukor * 1 tojás sárgája * 1 rúd vanília kikapart magja * narancsaroma (Lecker’s) vagy narancs reszelt héj

Speculatius keksz

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és fóliába téve egy órára a hűtőbe tesszük. Meglisztezett munkafelületen kinyújtjuk, és formákat szaggatunk, majd 180 Celsiusfokra előmelegített sütőben 10 perc alatt aranybarnára sütjük. Amennyiben van speculatius kekszformánk, akkor a tésztát abba nyomkodjuk.

Hozzávalók: * 125 g vaj * 70 g cukor * 50 g darált mandula * 250 g liszt * 1 tojás * 2 teáskanál fahéj * 1/2 teáskanál őrölt kardamom * 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg * 1 csipet szerecsendió * 1 csipet só

Konyakmeggyes praliné

A csokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat, az alkoholt és a konyakos meggyet. Egy tálban hagyjuk megdermedni, majd kis golyókat formázunk belőle. Ízlés szerint kakaóporba vagy porcukorba forgathatjuk.

Hozzávalók: * 300 g étcsokoládé * 50 g vaj * 70 ml konyak * 10 szem konyakos meggy felaprítva

Gyömbéres csokoládékrém

A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, belekeverjük a vajat, a tejszínt és a gyömbért. Egy műanyag négyzetes formába öntjük a krémet és hűtőben hagyjuk megdermedni (minimum 3-4 óra). Miután teljesen megkeményedett, kiborítjuk a formából és feldaraboljuk.

Hozzávalók: * 300 g étcsokoládé * 30 g vaj * 60 ml tejszín * 2 teáskanál reszelt gyömbér

 

Uborkás, kapribogyós

15 darab közepes méretű savanyú uborkát, 3 evőkanál majonézt, 1 evőkanál kapribogyót, fél fej vöröshagymát aprítsunk össze, majd a krémet halmozzuk pirított kenyérszeletekre.

libakrémes, Aszalt szilvás

2 darab konfitált vagy megsütött libacombról vágjuk le a húst, aprítsuk fel, és kevés libazsírral keverjük jól össze. Adjunk hozzá 3-4 darab aszalt, aprított szilvát. Tökéletes ízharmónia a kenyerünkön!

Céklás, almás

1 kisebb fej céklát hámozzunk meg, adjunk hozzá két kisebb fej hámozott almát, 4-5 csemegeuborkát, és aprítsuk kis darabokra. Adjunk hozzá ízlés szerint majonézt. Ezzel, de e nélkül is nagyon finom.

Gombás, fokhagymás

Fél fej felkockázott és olajon megpirított vöröshagymához adjunk 3 gerezd apróra vágott fokhagymát, 300 gramm kockázott gombát, és mindezt jól süssük meg egy serpenyőben. Sózzuk, borsozzuk, majd ha elkészült, tegyünk hozzá friss petrezselymet. Pirítós kenyérre halmozva tálaljuk.

Gorgonzolás, aszalt szilvás

A pirítós kenyereket kenjük meg gorgonzolával, tegyünk rá felszeletelt aszalt szilvát és pirított diót. Egyszerűbb és nagyszerűbb nem is lehetne!

Kacsamájas, rózsaborsos

Egy kisebb kacsamájat vágjunk szeletekre, serpenyőben süssük meg, majd halmozzuk pirítós kenyérre. Sózzuk meg, és szórjunk a tetejére rózsaborsot. Hidegen és melegen is nagyon finom.
Tipp: sütés előtt a májat beáztathatjuk tokaji borba is, igazán pikáns ízt kölcsönöz a májnak.

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop