Árnyékharcos

Egy kő esett le a szívemről, hogy nem Bodri, vagy Morzsa lettem. Micsoda nevek. Én Báró vagyok. Két és fél éves, és a gazdám Szacsvay László, azaz Szacsy, aki gyerekkora óta fél a kutyáktól. Nem is nagyon simogat más ebeket. Mondjuk ezt nem bánom.

 

 

Szerencsére a kisfia évekkel ezelőtt folyton nyaggatta őt, a téren ugyanis már mindenkinek volt kutyája. Gazdám akkor még úgy gondolta, hogy mi nem vagyunk lakásba valók. Szerencsére a szomszédoknál épp gazdára várt egy három hónapos kis vizsla. Szacsy megvette, viszont kikötötte, hogy minden felelősség a kisfiáé. Aztán négy-öt év múlva szinte féltékenységig beleszeretett vígan csaholó nagybátyámba, Somába. Õ lett a fő kedvenc, aki csak a gazdival mehetett sétálni. Ha jól emlékszem, így mesélték. Szegény Soma tizennégy éves korában meghalt. Szacsy sokáig szentül hitte, hogy többé nem lesz a házában csaholás, aztán egy alkalommal Szulák Andrea megtörte a jeget. Kis kosárban én érkeztem, mint ajándék, és hogyan is lehet volna

 

ellenállni nekem –
Azt mindenki tudja, hogy én vagyok az úr a házban. Nekem mindig igazam van. Szabadon bejárhatok a konyhába, bármikor felugorhatok az ágyra. Sőt én vagyok a békebíró is. Ha veszekedés van, csak besomfordálok a szobába, szomorú szemekkel nézek, és máris mindenkinek jó kedve lesz. Mit veszekedtek, úgyis én vagyok a legfontosabb, nem igaz –
Színházban még nem jártam. Bezzeg Soma, ő nemcsak a Katonában vagy
a Játékszínben volt körbeugrált kedvenc, de még az Operában is sztárként viselkedtek vele. Állítólag amíg a gazdám játszott, ő tévét nézett a társalgóban. Én is színházba akarok menni! Állítólag még fiatal vagyok, és megugatok mindent. Viszont nem rágtam szét egyetlen papucsot sem, és a szőnyeg sincs szétcincálva. Én csak
a játékaimat rágom. Azt viszont kikérem magamnak, hogy egyedül hagyjanak, akár egy percre is. Mi lesz, ha egyszer majd nagyon ki kell mennem – Ezt ugye nehéz szobatisztán megoldani. Bár az igaz, hogy otthon sem unatkozom.
Sokat kergetem az árnyékkatonákat. Amikor beszűrődik a fény és kinyílik az ajtó, mindig megjelenik a lábam alatt
egy fekete kutya. Na, azt aztán hiába ugatom, éppen úgy visszaugat, mint én. A tükörben is lakik egy. Õ a hasonmásom, a gazdám mégsem cserél össze bennünket.
Jó lett volna elmenni a Filmfesztiválra is! Gazdám játszott a Lopott képek című Pacskovszky filmben, sőt ínyenc szakács
oldaláról is bemutatkozott a Lumnitzer nővérekben. Most hol a Katonában, hol a
Karinthyban, hol a Kamrában játszik, és szerepel az M1 Életképek sorozatában. Kutya legyek, ha követni tudom. Pedig vigyáznom kell rá, nemrég ugyanis kórházban volt. Szerintem azért gyógyult meg hamar, mert én meglepetésből meglátogattam.
Mondtam már, hogy egy hiányérzetem azért van – Nagyon szeretnék egy kutyalányt. Somától ugyanis negyvenöt kiskutya származott, hogy néz az majd ki, hogy tőlem meg egy sem –
Remélem, hogy ami késik, az nem múlik.
Egyébként nagyon jó a gazdámmal sétálni. Már csak azért is, mert mindig nekem köszönnek előre. Még az üzletekben is megörülnek nekem. Szacsy amúgy is csak olyan helyen vásárol, ahová beengednek engem. Soha nem kötne ki egy üzlet elé. Pláne nem hagyna benn nyáron a forró kocsiban. Mindig megkérdezi, hogy kutyákat szabad-e behozni, és ha azt mondják nem, akkor megyünk tovább.
A legjobban annak örülök, hogy soha nem kell pitizni, pacsit adni, két lábon egyensúlyozni. Senki nem akar idomítani. Azért viszont kiabálnak, ha meg akarok támadni elölről egy mozgó autót. A végén teljesen kihal belőlem a harci szellem. Már kiscica sincs, akivel kergetőzni lehetne. Egyik nap összecsomagolt, és elköltözött tőlünk. Soma imádott harcolni. Elsősorban botért, labdáért és szukáért küzdött, de a legtöbbször ő húzta a rövidebbet. Ez egy rövid szőrű kutyánál nem is csoda. Engem soha nem mernek megtámadni az ellenségeim. Sem az árnyékok, sem a gazdi elemlámpájából kiugró világító szörny. Ugyanis én vagyok a világ legbátrabb kutyája.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop