Kötelezőváltás a láthatáron

Ismét elkezdődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások körüli mozgolódás. Önök se felejtsék el, ha biztosítottak, ismét át kell gondolniuk szerződésüket. Célszerű időben dönteni és intézkedni, nehogy rosszul, sőt, inkább jól járjanak! Ehhez nyújtunk segítséget, és a hatályos törvényi rendelkezések értelmében felhívni a figyelmet a határidőkre.

 

 

Bár 2010. január 1-jétől új szabályozás lépett életbe, a legtöbb gépjármű-tulajdonos, üzembentartó még mindig a régebbi szabályok alapján kénytelen biztosítót váltani. A korábbi szabályozás értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás biztosítási éve szigorúan, minden ilyen biztosítással rendelkező ügyfél esetében január 1. napjától december 31. napjáig tartott. Ettől eltérni nem lehetett, így hiába vásárolt valaki év közben gépjárművet, arra december 31. napjáig érvényes felelősségbiztosítási szerződést kellett kötnie. A biztosításhoz kapcsolódó 30 napos felmondási idő is ehhez igazodott, így minden évben szigorúan november 30. napjáig hatalmas hullám indult a biztosítások felmondására, amely alapjaiban bénította a rendszert és a nyilvántartást.

Kinek nem kell törnie a fejét az év vége közeledtével?

Az új, jelenlegi szabályozás értelmében az a személy, aki év közben szerez üzembentartói vagy tulajdonosi jogot egy gépjárműre (a példa kedvéért mondjuk június 1-jével), akkor neki e naptól kezdve a következő év június 1. napjáig tart a felelősségbiztosítási éve.
Ez azt jelenti, hogy nem minden biztosítottnak kell egyszerre biztosítótársaságot választania, hanem vannak már olyan biztosítottak, akik más ritmusban tehetik ezt meg. Az igazi rugalmasság valójában több év elteltével érezteti majd hatását.

A biztosítottak többsége már kezdheti böngészni a biztosítók ajánlatait

Azok a biztosítottak azonban, akik évek óta fenntartják gépjárművükre a felelősségbiztosítási szerződést, jelenleg még nem élvezhetik a rendszerben rejlő „rugalmasságot”. Számukra ugyanis – a szerződés felmondása kérdéskörben – olyan, mintha változás még nem következett volna be. Azaz: abban az esetben, ha biztosítottként biztosítót kívánnak váltani, akkor a felmondási nyilatkozatukat jelenleg is 2011. november 30. napjáig el kell juttatniuk a jelenlegi biztosítójukhoz. Ennek alapvető indoka az, hogy változatlanul a 30 napos felmondási idő az irányadó a szerződések felbontására. A felmondási nyilatkozatot írásban kell megküldeni a biztosító részére akként, hogy az még a fenti határidőben megérkezzen.
Természetesen az év közben szerződött ügyfeleket a bevett november 30-i felmondási határnap nem érinti, az ő idejük majd az év közbeni biztosítási év leteltét megelőző 30. nap előtt jön el.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop