Kerékbilincs helyett sms

Aki járt már úgy, hogy tilosban parkolóautóját kerékbilinccsel rögzítették vagy elszállították, az biztosan örül egy erre vonatkozó új szabályozásnak. Egy új jogszabály értelmében azt a járműtulajdonost vagy üzemben tartót, aki kéri, hogy tartsák nyilván a mobiltelefonszámát vagy elektronikus levélcímét, a közterület-felügyelőköteles szöveges üzenetben értesíteni, amennyiben autóját kerékbilinccsel kellene rögzíteni tilos helyen való parkolás miatt.

 

kerekbilincs 

15 percen belül kell visszaérnünk

A jogszabályi rendelkezés értelmében ezt az értesítést a közterület-felügyelőnek egy alkalommal kell megkísérelnie, ésamennyiben az üzemben tartó vagy a jármű használója erre válaszolvajelzi, hogy 15 percen belül a helyszínre érkezik, és azautóját eltávolítja, az intézkedést fel kell függeszteni.Érdekes kérdés, hogy a vonatkozó IRM rendelet azt nemtartalmazza, hogy a megkapott szöveges üzenetre mennyi időnbelül kell válaszolnia az üzemben tartónak vagy járműtulajdonosnak.Álláspontunk szerint, ha a szöveges üzenet beérkezésétől számított 15 percen belül válaszolunk, a helyszínre érünk,akkor ezt határidőben történő jelzésnek és érkezésnek kell számítani.Amennyiben a jármű tulajdonosa vagy üzemben tartójaaz üzenetre nem válaszol, vagy 15 percen belül nem érkezika helyszínre, az intézkedést folytatni kell.Az intézkedést azonban azonnal félbe kell szakítani vagymeg kell szüntetni, ha a visszaérkező üzemben tartó vagy járműhasználóezt kéri, és a szabálytalanságot megszünteti, valamintaz intézkedés csökkentett költségét kifizeti.
Megtakarítható költségek

Csökkentett költség akkor számítható fel, ha a közterület-felügyelőkérésére az autó rögzítését vagy elszállítását végző személya helyszínre érkezett , és az előkészületeket megkezdte.A jelenleg hatályos szabályozás szerint a gépjármű kerékbilincsek alkalmazásával és a jármű elszállításával kapcsolatos költsége személygépkocsi esetén a település lakosságszámához igazodik. Így ha a lakosságszám a 200 ezer főt meghaladja,akkor 20 000 forint, ha 10 ezer és 200 ezer fő között van, akkor17 250 forint, valamint ha a lakosságszám nem éri el a 10 ezret,akkor 14 500 forint.
A kérelmet az okmányirodákban lehet leadni

Ezek a költségek arányban sem állnak azzal a 2300 forintt al,amit akkor kell fi zetnünk, ha a mobilszámunkat szeretnénk bevetetni a járműnyilvántartásba. Az erre vonatkozó kérelmet bármelyik okmányirodában kérhetjük és leadhatjuk.Fontos tudni, hogy autó kerékbilinccsel történő rögzítésére és elszállítására kizárólag a közterület-felügyelőnek van törvény biztosított a joga. A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy az új szabályozással csak a kerékbilincselést és az autó elszállítását ússzuk meg, a tilosban való parkolásért járó büntetést nem, még ha tizenöt percen belül a helyszínre is érkezünk.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop