Elter Világítás pályázat nyertesei

Megszületett a 2018 tavaszán meghirdetett enteriőrtervezési pályázat eredménye, amelyben a főszerep a lámpáké volt. A szakképesítéssel rendelkező lakberendezőknek, belsőépítészeknek egyedi ötleteikkel és látásmódjukkal azt kellett megmutatniuk, hogy hogyan válhat egy világítótest a lakás központi dekorációs elemévé. A pályázatot magazinunk is támogatta.

eltervilagitaspalyazatnyert 720

A pályaművek elbírálására az Elter Világítás Kft. Facebook felületére beérkező közönségszavazások alapján került sor, a díjak összértéke 1 000 000 forint volt. Az első három legtöbb szavazatot nyert pályázó kétnapos lengyelországi gyárlátogatáson is részt vehetett, elnyerte magazinunk egyéves előfizetését, illetve számos értékes különdíjat is kiosztottak.

Dr. Home – Szabó Gábor
Dr. Home, vagyis Szabó Gábor lakberendező közönségdíjat nyert idei enteriőr tervezési pályázatban. Munkájában egy tágas családi házból varázsolt csillogó, glamour otthont. A tervező számára a belsőépítészet és a lakberendezés a fények, formák, komfort és otthonosság közös harmóniáját jelenti, amelyről ez a munka is árulkodik. Hotelek tervezéséből átvett, bevált megoldásait kiválóan alkalmazza felső kategóriás magánlakásoknál is, mint pl. súrlófények, rejtett világítás, fali lámpák és különleges dizájn függesztékek kombinálását. A Glamour lényege a ragyogás. Ebben a stílusban megengedett, hogy akár együtt alkalmazzunk minimált egy kis barokkos klasszikussal. A fő, hogy a végeredmény szó szerint káprázatos legyen, de természetesen mértékkel, a felső kategóriás elegancia megőrzése mellett.

elterpalyazat drhome 3

 

elterpalyazat drhome 4

S miért is a lámpáké a főszerep a glamour lakberendezésben? Dr. Home tervezésében fényes felületek, fényes bútorok és matt felületek váltásával teremti meg a glamouros látványt, amelynek alapeleme a világítás. Kiváló fénytörési mutatóval rendelkező kristály, üveg és króm lámpák fokozzák a hatást. Így kerültek már az előtérbe is kristály fali lámpák a Sophia családból és egy Rain mennyezeti lámpa. A nappali-konyha-étkező pompáját a Prince mennyezeti lámpa, a Sophia függesztékek, Bella fali lámpák és kristály beépíthető lámpák emelik.

elterpalyazat drhome 2

 

elterpalyazat drhome 5

 

elterpalyazat drhome 6

Károlyi Zsuzsanna
Károlyi Zsuzsanna lakberendező Baján egy 100 négyzetméteres családi ház földszinti részét alakította át, családi és baráti összejövetelekre alkalmasabb terek létrehozásával, határozottabban elkülönítve a nappali zónát az éjszakaitól. A szűkös előtér, vécé és kamrahelyiség összenyitásával tágas tér kialakítására nyílt mód, bőséges tárolási lehetőséggel, az innen balra nyíló régi nappali területén jött létre a hálószoba infraszaunával, valamint egy gardrób. A hálóban a semleges fehér, szürke színek mellett a zöld és rosé kiegészítő színek uralkodóak, harmóniában az éjjeli szekrények feletti Nowodvorski Globe Copper függesztékkel. Az étkező-nappali-konyha tér eredetileg három különálló helyiségből állt: konyha, étkező és hálószoba. A statikus közreműködésével történő összenyitással nagyvonalú tér született, egy közel 8 méteres látszó acélgerenda és egy oszlop megtartásával, melyek a nagy tér látványos elemeivé váltak.

elterplyazat karolyizs 2

 

elterpalyazat karolyizs 5

Az oszlop köré szerveződött L-alakú konyhasziget és reggeliző, valamint a reggelizőasztal fölött az Elter Kft. Nowodvorski Imbria függesztéke adja a középpontot. A többi világítótest formavilágával, egyszerű hengeres vonalvezetésével leköveti a központi függesztéket. Az általános világítást a gipszkarton álmennyezetbe süllyesztett spotok, a reggeliző felett Nowodvorski Eye mennyezeti lámpák, a nappali és az étkezőasztal fölötti fővilágítást pedig a Nowodvorski Eye függesztékek adják. A nappaliban látható fapanelek kiemelésére, és a konyhai munkafény kiegészítésére mennyezeti lámpák kerültek, színükkel és formájukkal illeszkedve a többi lámpatesthez.

elterpalyazat karolyizs 4

 

elterplyazat karolyizs 1

 

elterpalyazat karolyizs 6
IndaHomeDesign, Gyutai Szilvia és Hangyás Helga
A Budapest belvárosában található, eredetileg kettő plusz félszobás, hallos, konyhás lakás teljes műszaki felújításon és térszervezésen esett át, végül megszületett az elegánsan modern luxus apartman. A tulajdonos határozott elképzeléseihez igazodva egy két hálószobás, két fürdőszobás, nappali-konyha-étkezős lakás tervezése volt a cél, utóbbi funkciók egy légtérbe kerültek, de viszonylag jól elkülönülnek, így nem zavaró, ha többen használják a teljes helyiséget. A két hálószobás lakás alkalmas akár három főt is befogadni, így mindenképp szükséges volt két fürdő/vécéhelyiség kialakítása is.

elterpalyazat indah 1 elterpalyazat indah 2

A nappali egyik különleges eleme a kanapé mögötti fénydekoráció, amelynek színhőmérséklete és fényereje is szabályozható. A nappali és étkező közti harmóniát megtartva, a Zuma Balvi lámpacsaládból válogattak a tervezők, ami játékos eleganciát sugároz a térnek. Míg a nappali egy kicsit keményebb, határozottabb vonalú, addig a hálószobák már finomabb hangolást kaptak, mind a bútorokat, mind a kiegészítőket illetően, amely hangulatot fehér, szürke és némi zöld színnel, illetve kecses lámpákkal – Nowodvorski Quebeck és Azzardo Krug – és tapéták felhasználásával értek el.

elterpalyazat indah 3

 

elterpalyazat indah 4

 

elterpalyazat indah 5

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop