Csodaszép fürdőszoba gyémántkorong segítségével

Ha a gyerekek kirepülnek otthonról, gyakran sok ezer kilométerrel odébb alapítanak családot, és a szülők egyedül maradnak a nagy házban. Sokáig nem történik semmi, aztán lassan felmerül az igény a felújításra, elkezdődik a tervezgetés, majd a halogatás, de végül elkövetkezik a tettek ideje is. Íme egy elbeszélés a fürdőszoba felújításáról.

csodaszepfurdoszobagyemantkorong 720

„A gyerekek már több éve kirepültek otthonról, egyedül maradtunk feleségemmel a nagy házban. Fiam Svájcba költözött, lányom pedig a hideg Dániába, sok ezer kilométerre tőlünk, így csak többhavonta jönnek haza hozzánk. Feleségem régóta nyaggatott már, hogy tegyük rendbe a házat, végül egy alapos felmérést követően úgy döntöttem, idén végre nekiállunk. Sokat emlegettem én is, hogy ha újra tervezhetném a házat, másképpen alakítanám ki az egészet, jobban kihasználnám a tereket, és kicsit modernizálnám is. Úgy döntöttünk, hogy a fürdőszoba tökéletes kiindulópontja lesz a nagy házalakításnak, és alig vártam már, hogy nekikezdjünk a munkálatoknak. A mostani csempék már kopottak, vízkövesek voltak, a fürdőkádunkat is megsínylette a több tíz éves használat, a vécé is fürdőszobán belül volt, a mosdó már eleve rossz helyre lett tervezve, ezért az egészet újrarendeztem fejben. Izgatottan válogattuk az új csempevariációkat, és egy új élet kezdeteként készülődtünk a nagy fürdőszoba-felújításra.

Indul a nagy fürdőszoba átalakítás!
Természetesen több szakember segítségét is kértem, hiszen egyedül kevésnek bizonyultam volna a fürdőszoba-projekthez. Bár korábban aktívan részt vettem építkezéseken és kellő szaktudásom és jó néhány szükséges szerszámom is van itthon, azért nem akartam kockáztatni – bármennyire is makacs természetű vagyok. A bontás igazi élvezet volt számomra, kicsit levezettem a hétköznapokban felgyülemlett feszültséget, megváltásként éltem meg, hogy szabadon rombolhatok és hamarosan újat alkothatok a helyére.

Az öreg kád helyét egy gyönyörű sarokkád váltotta fel, a lepusztult vécét modern, falba szerelt tartályos változatra cseréltük, és az egyedül árválkodó mosdónk helyett dupla mosdós, fürdőszobaszekrénybe épített modern, nagy tükrös felületet alakítottunk ki az egyik oldalon. A korábbi hideg színek helyett sötétbarna és krémszín dominál új fürdőszobánkban, amelyeket csempékkel koronáztunk meg. A csempézésben nem ismerek lehetetlent, saját csempevágómmal több rokonnak és ismerősnek végeztem már kisvállalkozóként ilyen munkálatokat is. Egyedül a régi gépembe kellett új gyémánttárcsát vennem. A választásom egy modern Sankyo SM-E folyamatos élű gyémánt vágótárcsára esett, amely éppen az ilyen burkolóanyagokhoz való, mint a fürdőszobacsempe.

Élvezetes csempevágás gyémántkoronggal
A felújítás minden pillanatát élveztem, öröm volt nézni, ahogy a korábbi lestrapált fürdőszoba előbb eltűnt, majd új épült a helyén, s mindeztnéhány nap alatt. Az én személyes kedvencem persze maga az új gyémántkorongos csempevágás művelete volt, élveztem minden percét. Ahogy a tornyokban álló csempéket precízen szelő eszköz úgy vágott, mint forró kés a vajban, hogy azután a földön és falon olyan tökéletes színhatást érhessek el, amilyet párommal megálmodtunk.

A fürdőszoba egészen gyorsan elkészült, alig várjuk, hogy meglepjük vele az ünnepekre hazalátogató gyermekeinket és unokáinkat. Már el is terveztük, hogy a felújítás-sorozatot a konyhával folytatjuk, én pedig titkon örülök, hogy ott is kihasználhatom a frissen vásárolt gyémánt vágókorongomat.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop